Görbe Nórától távol áll tőle a panaszkodás, de a 80-as években nem volt könnyű a sztársággal együtt élnie. „A Linda bemutatásakor a lányom, Anna pici volt, és még a játszótérre sem tudtunk nyugodtan kimenni. Mindenki odajött hozzám: iskolás osztályok, akik épp kiránduláson voltak, járókelők, akik felismertek. Lehetetlen volt elvegyülnöm a hétköznapi emberek között. Lelkileg nagyon megterhelő, ha az embernek megszűnik a magánszférája. Nem volt olyan, hogy egyszerűen csak elmenjek sétálni. Ilyenre csak külföldön volt lehetőség, illetve még ott sem. Olaszországban nyaraltunk, amikor egyszer csak azt hallottam: ’Ott a Linda!’ És már jöttek is autogramért…
Hosszú évekig nem volt normális életem, és arra vágytam, bárcsak ne vennének észre az utcán.
Később egy férfi is zaklatott, rendszeresen hívogatott telefonon. Úgy éreztem, mintha állandóan figyelne, mivel mindent tudott rólam. Szerencsére sikerült megszabadulnom tőle, de szörnyű volt, hogy nem tudtam, ki van a vonal másik végén” – árulta el a Meglepetésnek Görbe Nóra.
További részletek a legfrissebb Meglepetésben!
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu