Csézy sosem tagadta, hogy a 18 évvel idősebb férjével, Lacival hosszú éveken át küzdöttek azért, hogy szülők legyenek. Így, hogy ez megadatott, az anyák napja is egészen más érzéseket hívott elő belőle. „Boldogság! Mennyire szerettem volna már ezt az érzést átélni, és most megadatott. Köszönöm! Csak szeretni akarom őt, és megmutatni neki az összes csodát, amiért érdemes a földön élni. Isten éltessen minden édesanyát, és azokat a nőket is, akik még nem kapták meg ezt az ajándékot, de évek óta óriási küzdelmet vívnak egy gyermekért. Ez az ünnep értük is, róluk is szól. Ne adják fel a reményt!” – írta Csézy a közösségi oldalán.
Megviselte a veszteség
Azt már a Tények Pluszban mesélte, hogy amint megszületett a kislányuk, Elizabet, a férjével azt érezték, hogy soha többé nem tudnának már nélküle élni. Az is szóba jött, hogy korábban kétszer is elvesztették a babájukat, és noha az első után viszonylag hamar sikerült talpra állniuk, a másodikat már sokkal nehezebben viselték. „Ott kellett egy fél év, mire összeszedtem magam.”

Jobb később, mint fiatalon
Tavaly májusban jött a hír, hogy a 45 éves énekesnő várandós, és hogy januárra várják a férjével első gyermeküket. Akkor azt írta, hogy a Jóisten nem feledkezett meg róluk. És szerinte Elizabet nem is jöhetett volna jobbkor. Ha fiatalon szült volna, akkor nem biztos, hogy a karrierje mellett akkora figyelmet tudott volna fordítani az anyaságra, mint amennyit most.
„Tudja, hogy öregek közé jött”
Férje, Laci maximálisan kiveszi a részét a kicsi körüli teendőkből. Szerencséjükre Elizabet egy kimondottan nyugodt, jó baba. „Mindig mondom viccesen, hogy tudja, hogy öregek közé jött, és jól kell viselkednie” – jegyezte meg nevetve az édesanya.
Kiemelt kép és fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu