Napi friss

Kimenekítették Pécsi Ildikó hagyatékát

Korábban úgy hírlett, hogy egyben tartják a gödöllői ingatlant.

A Kossuth-díjas színművész lassan már öt éve nincs velünk. Pécsi Ildikó élete utolsó éveit a volt menyével való pereskedés árnyékolta be, ami miatt sokszor volt szomorú. Bánatát a közönség szeretete mellett gyönyörű gödöllői kertje is enyhítette, imádott ősfás, virágos kertjében ücsörögni, a növényeit gondozni.

A színésznő éveken át járt a bíróságra, ahol a volt menyével harcolt fotó: Birton Szabolcs

Fia eladta a birtokot

Miután 2020 decemberében meghalt, a házát fia, Szűcs Csaba örökölte, aki értékesítette híres szülei gödöllői ingatlanját. Csaba az eladás után így nyilatkozott az egyik napilapnak: „Nyugodt szívvel megyek arrafele, mert a ház nagyon jó kezekbe került. Egy szimpatikus házaspár vette meg, ők kutyákkal is foglalkoznak és imádják a növényeket. Semmit nem változtattak sem az épületen, sem a kerten.

Úgy ápolják édesanyám legendás növényeit, mint ahogyan ő tette.

Biztos vagyok benne, hogy anyukám mosolyogva nézi fentről az otthonát, hogy milyen szépen vigyáznak rá”

4 fotó

Kivágták a fákat

Mégsem így történt. Ám ma már ez az állítás csak félig igaz, mert ugyan a ház megmaradt, de az elmúlt években a hozzá tartozó óriási kertet felosztották, és több ház épült rajta, így a fákat, bokrokat ki kellett vágni.

A művésznő kedvenc lilomfáját L. Péterfi Csaba vezetésével és az önkormányzat segítségével kimenekítették a kertből és tavaly újraültették a Művészetek Háza elé. „Remélem Ildikó is boldog, hogy így vigyázzuk szeretett magnóliáját. A másikat, amit ő ültetett, meg kellett mentenünk, de most már az is regenerálódik. Neki nagyon fontos volt a kert és a növények, ezért most biztos boldog lenne, ha látná, milyen gyönyörű állapotban vannak a magnóliák. El is érzékenyülne. A többi fáját, növényét a saját kertemben ültettem újra, így Ildikó mindig velem lehet” – mondta korábban L.Péterfi Csaba.

Most már tábla hirdeti, hogy a csodálatos növényről korában a művésznő gondoskodott. Május elsején még utolsó virágait őrizte Pécsi Ildikó magnólia fája, ami előtt a járókelők meg-meg állnak, és miközben megcsodálják, bizonyára eszükbe jut a legendás komika is.

Kiemelt kép: Schumy Csaba

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

 

Megjelent a Story Sztárdiéta különszám!

Kapható a Story tavaszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!