Napi friss

Gáspár Győző lenyugodott: úgy döntött, továbblép

A Nagy Duettből való kiesése után elragadták az érzelmei Győzikét. Megsértődött, majd gyászolt, aztán már ünnepelt. Jelenleg az elengedés fázisában van.

Óriási médiavisszhangot váltott ki, hogy Gáspár Győző és Dér Heni kiestek vasárnap este A Nagy Duettből. Pontosabban az szólt nagyot, ahogy Győzike elbúcsúzott a műsortól. Szemmel láthatóan ugyanis nem tudta palástolni sértődöttségét, még a tévénézőknek is beszólt, ahogy Mihályfi Luca és Hegyes Berci sem úszta meg…

Véget ért a Győzike mese

Győző, úgy tűnt, képtelen elengedni, hogy a TV2 show-műsorának következő adásában már nem léphet színpadra. Kiesése után egy órával azt írta a közösségi oldalán: „Egy mese véget ért, sajnálom.” Mindehhez pedig a Magyar népmesékből ismert képet csatolta. A gyász jeleként azonban fekete-fehérre változtatta az egyébként sárga-piros fotót.

Öröm az ürömben

Hétfő estére aztán befutottak a nézettségi adatok, amiből kiderült, hogy a 18-59-es korcsoportban A Nagy Duettet nézték a legtöbben vasárnap este. Ebben a korcsoportban több mint 300 ezren voltak rá kíváncsiak, míg teljes lakosságban közel 750 ezer nézőt vonzott a show-műsor. Az örömteli számok láttán Győzike is megfeledkezett róla, hogy kiesett a versenyből, Facebook-oldalán boldogan ünnepelte, hogy rekordot döntött a produkció.

Csenddel vág vissza

Gáspár Győző kedden újabb bejegyzéssel jelentkezett. Ez kevésbé örömteli, ám szerencsére nem is olyan gyászos. Így szól: „Vannak pillanatok, amikor erős a kísértés, hogy ugyanazzal válaszoljak – hogy visszaadjam a tiszteletlenséget, a kegyetlen gesztusokat. De aztán megállok, figyelek. Látom az életüket, a harcaikat, és rájövök, hogy a világ már így is elég büntetést mért rájuk. Vannak háborúk, amiket nem szavakkal, hanem csenddel vívunk meg. Végül mindenki azt adja, ami benne van.

Én úgy döntök, nem adom vissza a kapott rosszat, hanem továbblépek.”

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszám!

Kapható a Story tavaszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!