Áll elébe a pernek is Kiara Lord, aki szerint Szalontai Szilvi bizonyára unatkozik, hogy úgy döntött, bíróságra menne. Mint arról beszámoltunk, az exmodell Szilvi fontolgatja, hogy beperli a felnőttfilmes Kiara Lordot a Farm VIP-ben történtek miatt, és már az ügyvédjével neki is láttak a munkának. „Már azt is nehezen emésztettem meg, hogy egy pornós lánnyal vagyok egy csapatban, hiszen egy teljesen más ligába tartozó nővel nyilván nehéz együttműködni, szóval erre próbáltam felkészülni. De az, hogy megalázó, ízléstelen, undorító és teljes mértékben valótlan megnyilvánulásokat tett pár versenyző, kiváltképp Kiara, bőven kimeríti a rágalmazás és jó hírnév megsértésének tárgykörét” – vélekedik Szalontai Szilvi, aki szerint Kiara Lord megérdelmi a pereskedést kártékony viselkedéséért.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kiara Lord is odaszúrt
A felnőttfilmes Kiara szerint ugyanakkor teljesen felesleges lenne a bíróságra járkálni ilyesmi miatt, de természetesen nem futamodik meg. „Ha valakinek ehhez van kedve, és nem tudja mire költeni a pénzét, akkor nyugodtan pereljen. Nem tanácsolom neki, de állok elébe. (…) Számomra nevetséges, hogy ha nem érzi jogosnak, amit mondtam róla, akkor miért foglalkozik ezzel. Talán mert betalált?”– reagált Kiara Lord, aki szerint a megjegyzései egyáltalán nem merítik ki a rágalmazás és jó hírnév megsértése fogalmát. „Az, hogy engem testképzavarosnak diagnosztizált, sokkal súlyosabb. Ellenben én vele kapcsolatban csak hangosan gondolkodtam a műsorban” – jegyezte meg a Blikknek a felnőttfilmes. Azt nem tagadja, hogy voltak markánsabb kijelentései is, de hogy a munkássága nem tetszett Szilvinek, arról is erős véleménye van: „Azt gondolom, hogy ha nagyon kutakodnánk, akkor Szilvi szekrényében is akadnánk csontvázakra.”
Kiemelt kép: TV2