Nagy-Kálózy Eszter első férje, Quintus Konrád játszott a Jóban Rosszban című sorozatban, most pedig a Pokoli rokonokban láthatják őt az RTL nézői. Nemrég interjút adott Lutter Imrének, ahol többek között a volt feleségével való kapcsolatáról is mesélt.
Természetesen szót ejtett Rudolf Péterről, Nagy-Kálózy Eszter férjéről is. „Eszter volt az első feleségem, tőle született Flóra lányom. A válás után is jó viszonyban maradtunk, az egész kapcsolatot végig kulturáltan és egészségesen kezeltük. Nincs erre recept, hogy kell ezt csinálni, de nekünk sikerült. Rudolf Peti ugyanazt vette észre Eszterben, mint én, egy különleges embert, egy egyedülálló nőt, miért ne tisztelném érte…” – mondta a színész a Sorok között Lutter Imrével című műsor felvételén, amit a Blikk szemlézett.

Édesapja miatt távozott
Nagy-Kálózy Eszternek és Quintus Konrádnak 1987-ben született meg Flóra lánya. Nem sokkal később azonban elváltak. A színésznő 1990-ben ment feleségül Rudolf Péterhez. Két gyermekük született: Olivér és Szonja.
A házaspár lánya szintén a művészi pályán találta meg a hivatását, szüleihez hasonlóan ő is színésznő lett. „Annak idején Eszenyi Enikő hívott a Vígszínházba, gyakornokként kerültem oda. Aztán jött a Covid, nem sok munka várt akkoriban a színészekre. Közben pedig volt egy igazgatóváltás, az édesapám, Rudolf Péter került a színház élére. Ekkor azt gondoltam, nem szerencsés, hogy összekeveredjenek a szálak, munka, magánélet, így jobbnak láttam, ha váltok. Hívtak, így elszerződtem a Miskolci Nemzeti Színházhoz” – mesélte a Best Podcastban Rudolf Szonja.

Abban az interjúban a színésznő arról is mesélt, hogy vajon képes lesz-e a jövőben összehangolni a színházat és a családi életet. „Anya főiskolás volt, amikor megszületett Flóra, a nővérem, és egy percig nem gondolkodott azon, hogy család vagy karrier. Mind a kettőre nagyon vágyott, és mind a kettőt remekül megoldotta.
Felnézek rá, hogy emiatt egy percig nem volt benne félelem
Tény, jó dolga volt. Már az egyetem alatt sokat filmezhetett, dolgozott, és várták vissza a munkába. De ez akkor sem lehetett egyszerű, pláne nem háromszor végigcsinálni. Nagy szervezést igényelt. Ehhez persze kellett apa, a nagyszülők és a bébiszitterek, de amikor csak tudott, jelen volt. Jelen voltak mind a ketten. Szerencsések vagyunk. Remélem, hogy majd én is így tudom összeegyeztetni a családot és a színházat” – adta meg a választ Rudolf Szonja.
Kiemelt kép: Vörös Szilárd/fotocentral.hu