Nemcsak a művészvilágot, de az egész országot sokkolta a népszerű műsorvezető, Bényi Ildikó váratlan halálhíre. Leblanc Győző hosszú évek óta tartó szakmai és baráti kapcsolatot ápolt Bényi Ildikóval, a hír sokkolta a művészt. „Nem véletlenül tartott ki a pályája 30 évig a televízióban. Tisztalelkű, szeretni való egyéniség volt, igazi szívember, és ez átüt a televízióban is. Művészi kapcsolatunk volt, mindig szimpatikusan és szeretetteljesen fogadtuk egymást. Ilyen fiatalon, a csúcson ment el, miközben minden sikerült neki, és mindenki szerette ebben az országban – mondta a Borsnak az operaénekes. Az évek során nemcsak az Önök kérték! című műsorban, de koncerteken, eseményeken is sokszor találkoztak egymással, amikre nosztalgiával gondol vissza Leblanc Győző. A műsorvezető halálának híre ugyanakkor váratlanul érte. – Ebben is hős volt, észre sem vettünk belőle semmit. Borzasztó kegyetlen az élet. Nagy emberi tulajdonság, hogy ilyen állapotban is bemegy, és csinálja a műsort” – mondta a lapnak Leblanc Győző, hozzátéve, akkor gondolt rá, hogy baj lehet, amikor nem látta már a képernyőn Bényi Ildikót.
„Áldott kislány volt”
Hasonlóan Leblanc Győzőhöz, Bangó Margit is évtizedes barátságot ápolt Bényi Ildikóval, akinek halálát nem tudja elfogadni. A Kossuth-díjas művésznő szerint képtelenség volt a műsorvezetővel összeveszni. „Áldott kislány volt – mondta, hozzátéve, mindig körüllengte Ildikót valamiféle éteri báj. Először egy televíziós felvétel miatt találkoztak közel három évtizeddel ezelőtt, amire így emlékezett vissza: – Rögtön megöleltük, megpusziltuk egymást. Az, hogy valaki szimpatikus vagy antipatikus számunkra, abban hiszek, hogy egy pillanat alatt eldől. A barátságunk töretlen volt ettől fogva. Bevallom őszintén, hogy egyszerűen nem akarom elhinni.”
Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu