Napi friss

Megmutatta párját a Házasság első látásra Brumija

A nézők szinte egyetlen reménye Brumiban és Reniben volt, de végül ez a házasság is zátonyra futott.

Wollner Péter Brumi és Kovács Renáta volt a nézők egyik kedvenc párosa, akik a Házasság első látásra műsorának végén is úgy döntöttek, hogy maradnak a házasságban. Sokan szorítottak nekik, hogy megmaradjon a kapcsoltuk a kamerákon túl is, ám nem így történt, elváltak útjaik. „Ezt a döntést én hoztam meg. Úgy gondolom, annyira mások vagyunk, mint a tűz és a víz! – jelentette ki korábban közösségi oldalán Brumi, aki szerint a kapcsolatukat Renivel csak nagy áldozatok árán lehetett volna működtetni, amibe ő már nem akart belemenni. A paksi biztonsági őr azonban nem maradt sokáig facér, februárban ugyanakkor még csak homályosan fogalmazott erről. – A magánéletem – köszönöm szépen – jól van. Volt olyan, aki nagyon sokat segített ebben a három hónapban, hogy ezt jól átvészeljem. Teljesen képben is van velem, tudok vele együtt időt tölteni, és jól érzem magam” – árulta el akkor Wollner Péter Brumi a TV2 kamerái előtt. Most viszont már fel is vállalta szerelmét egy félreérthetetlen fotóval. Brumi Instagram-oldalán osztotta meg a képet, amin forró csókot váltanak a szőke szépséggel – szúrta ki a Blikk.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story receptek és rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!