Napi friss

Bulimiával küzdött a Házasság első látásra arája

Több oka is volt, hogy Dávid Petránál evészavar alakult ki. Az egyik, hogy még Kajdi Csaba is beszólt neki az edzőteremben.

Dávid Petrát annak idején a Házasság első látásra című műsorban azzal vádolták, hogy tudatmódosító szereket szed. Azért lassul be, és azért viselkedik furcsán bizonyos helyzetekben. Petra akkor az úgynevezett diétás fáradtsággal magyarázta mindezt, most azonban kiderült, komoly evészavarral küzdött. „2018-ban diagnosztizálták nálam a bulimiát. Ez egy kényszerbetegség, ami úgy néz ki, hogyha rám jön a falási roham, rengeteget eszem egyszerre, majd utána meghánytatom magam, mert jön a bűntudat, hogy mit tettem – mesélte az nlc.hu-nak Dávid Petra. – Egyrészt alapvetően alacsony az önértékelésem. Ráadásul akkoriban volt egy nagyon rossz párkapcsolatom is, ahol megkaptam, mennyire rossz barátnő vagyok, és hogy ennél már csak anyának leszek rosszabb. Közben a munkahelyemen, a konditeremben sem kíméltek. Rengeteg bántást kaptam kollégáktól, vendégektől, például, hogy milyen lapos a fenekem, vagy, hogy mennyire nincs mellem. Még Cyla is betalált egyszer, amikor nálunk járt, és engem videózva közölte a követőivel, hogy ’Na, hát ez is személyi edzőnek tartja magát?’ Szóval ezek összessége juttatott a bulimiáig.”

Így gyógyult meg

Dávid Petra egy ideje már jól van. Ma már tudja, hogy küzdjön meg azzal, ha rátörne a falási roham. Szakember is segít neki, akire bármikor számíthat. „Nagyon fontos a sport, a legjobb ellenszere ennek az egésznek. A másik a figyelemelterelés. Például egy séta a kiskutyámmal rögtön kimozdít, amikor jönne a vágy. És persze kellenek a bizalmas, baráti kapcsolatok, ahol nincs titkolózás. Ahol megoszthatom, mi is történik velem, és megértésre és támogatásra találok.”

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story receptek és rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!