Barbie-rózsaszín, Dolce & Gabbana papucs 50 ezerért, Valentino retikül 200 ezerért – ezeket már eladta a népszerű, használt termékekre specializálódott oldalon Vasvári Vivien. Az éppen negyedik gyermekével várandós Viviennel pedig elégedettek a vásárlói, rendre a legmagasabb értékeléseket kapja a tranzakciók után. A virtuális szekrényében leginkább luxusmárkák cipői és táskái szerepelnek, egyik-másik elképesztően magas áron, már ha nem nézzük azt, hogy eredetileg mennyit kóstál egy hasonló darab.

Egy fekete, Le Silla márkájú tűsarkú csizmáért 300 ezer forintot kér, és a hirdetés szövege szerint azért válik meg a cipőtől, mert a terhessége során megnőtt a lába, így már nem jó neki a 37,5 méret. Ennél is drágább azonban egy Louis Vuitton edzőcipő, amit 320 ezer forintért tett fel az oldalra alig 24 órával ezelőtt.

Úgy tűnik tehát, hogy az egykori luxusfeleség rajongóit nem törte meg, hogy a legutóbb azzal piszkálták, hogy az áruba bocsátott szandál túlságosan kopott volt. Csak a fent említett két termékből pedig összejön úgy kéthavi magyar átlagfizetés, ha pedig az összes darabját el tudja adni, milliókat is kereshet a használt holmijaival.
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu