Czutor-Kilián Zsanettet a legtöbben a Nyerő Párosban ismerték meg Czutor Zoltán feleségeként. Zsani most megismerkedésük romantikus történetét és a kezdeti nehézségeket is elmesélte Tihanyi Péternek a Ki vagy te válójában? podcastban. Annak ellenére, hogy a húszéves lány azonnal beleszeretett a rocksztárba, és Czutor Zoli is viszonozta érzéseit, a környezetük nem támogatta a kapcsolatukat. Zsani vadászpilóta édesapja is minden erejével próbálta megóvni lányát Czutortól. „Apu nagyon nem örült az elején. Azt mondta, ő inkább elvonul egy böribe, és kinyírja, de ez nem fér bele, hogy ennyivel idősebb. Gondolj bele, hogy az elsőszülött lányod húszéves, és van egy húsz évvel idősebb férfi, aki rocksztár, Budapesten él, elvált, háromgyerekes… Semmi sem volt, ami mellette szólt volna – mesélte. Zsanett korábban nem lázadott a szülei ellen, de akkor megtette. – Ő azt mondta, csak egy kis strigula leszek az övén, ilyenek ezek a celebek. El is voltam tőle tiltva, hiába múltam el 18, titokban találkozgattunk. Apu elment Kabulba fél évre, és akkor volt időnk összemelegedni Zolival. Anyu engedékenyebb volt, mire apu hazajött, én már Zolinál laktam.”
De nem ő volt az egyetlen, aki le akarta beszélni Zoliról, volt például, aki azzal érvelt, hogy a zenész 20 évvel idősebb, így bizonyára hamarabb fog meghalni. Zsani viszont akkor is és ma is azt gondolja, hogy nem lehet úgy élni, hogy mindig félünk valamitől, ezért nem hallgatott senkire. És az idő őket igazolta, hiszen kapcsolatuk sziklaszilárd, és három közös gyermeküket a legnagyobb boldogságban nevelik együtt.
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu