Janza Kata a Csináljuk a fesztivált! zsűritagjaként érzelmi hullámvasúton érzi magát. „A legutóbbi elődöntőben, egy Jimmy-dal hallgatása közben történt meg velem az, amire egyáltalán nem számítottam. Az egyik kedvencem volt Kaszás Péter dalszerző, akit tavaly vesztettünk el. Korábban ő kötött össze engem Jimmy-vel. Az, hogy már egyikőjük sincs velünk, felszakított bennem sebeket” – kezdte a Dankó Rádió Derűs napot! című reggeli rádióműsor vendégeként Janza Kata, aki nem titkolja: megkönnyezte az említett dalt. „Ez volt az a pillanat, amikor végre igazán elsirathattam Kaszás Petit.”
Az előadóművész, aki számos színdarabban drámai hősnőket alakít, meghatottan vallotta be, mennyire felszabadító volt számára ez a személyes kitárulkozás: „Ez a műsor nemcsak a nézők számára jelent őszinte pillanatokat, hanem nekünk, zsűritagoknak is. Mi is akkor és ott élünk át mindent, együtt a nézőkkel. Amit látnak rajtunk, az a színtiszta igazság pillanata” – hangsúlyozta Janza Kata.
A Csináljuk a fesztivált! harmadik elődöntőjét január 25-én 19:35-kor láthatják a nézők a Dunán.
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu