Napi friss

Mi történt? Horváth Éva nem láthatja a gyerekeit

A kórházban fekvő exmodell szomorú posztban búcsúzott fiaitól.

A jó ideje súlyos balesetéből lábadozó Horváth Éva ma szomorú posztban tudatta a világgal, hogy beláthatatlan ideig nem láthatja a fiait. A kórházban ugyanis, ahol fekszik, az egyre súlyosabb járványveszély miatt karantént vezettek be.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Horváth Éva (@evahorvathofficial) által megosztott bejegyzés

Horvát Éva még tavaly szenvedett motorbalesetet Balin, ahol jó ideje élt a családjával. Mivel szeretett volna itthon gyógyulni, hazatért, ám a hazautazás nem várt kellemetlenségeket és bonyodalmakat hozott. Az exmodellel még Balin közölte az orvosa, hogy akár a lába elvesztése is szóba jöhet, olyan súlyos sérüléseket szenvedett. A szakember tanácsára hozta meg azt a döntést is, hogy inkább hazatér, Magyarországon ugyanis jobb lehetőségei vannak a gyógyulásra, és más gyógyszereket is használnak az orvosok, mint Indonéziában. Máig rengeteg antibiotikumot szed, a fájdalomcsillapító azonban megnehezíti a mindennapjait, mert mint a minap írta, eltompítja. „Még azért nem tartok a rehabilitációnál, mert először ezt a gyulladást kell megszüntetni a szervezetemben. Hogy ez két hónap – az már biztos –, három hónap, négy hónap, öt hónap, egy év, azt senki nem tudja. Ezért mondom azt mindig, hogy napról napra élünk, és mindennap a kötözésnél derül ki, hogy éppen milyen állapotban van a sebem, de most az orvosok, illetve én is százszázalékosan erre koncentrálok, hogy ez a baktérium eltűnjön, és ezért teszünk meg mindent. Ha ennek majd vége, akkor onnantól kezdődhet a mozgásterápia, és onnantól kezdhetek el abban gondolkodni, hogy mégis milyen fejlesztési forma az, ami számomra majd a legjobb lesz” posztolta alig egy hete.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story receptek és rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!