Két és fél hónapja, hogy a népszerű újságíró, televíziós tragikus hirtelenséggel elment. Mindössze 53 éves volt. Az emlékére, a tiszteletére Hadas Kriszta Közösségépítő díjat hoztak létre, amellyel olyan nőket szeretnének elismerni, akik hozzá hasonló küldetéstudattal, kitartással és szeretettel tartanak életben segítő, támogató közösségeket. A díj elnevezése utal arra, hogy Hadas Krisztának egész életében az volt a célja, hogy közösséget építsen, sőt, hogy támogassa az elesetteket. Amikor például megnyerte a televíziós Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsort, az érte járó nyeremény összegét gondolkodás nélkül felajánlotta a Van Helyed a Közös Jövőnkért Alapítványnak, amelyik hátrányos helyzetű gyerekek oktatásával, felzárkóztatásával, integrációjával foglalkozik. De nem csak efféle közösségek támogatásában volt példamutató, a szűk és tágabb baráti, családi közösségeit is remekül ápolta, sőt a maga vehemenciájával irányította is. Ebben is nagyon jó volt, így nem csoda, hogy a halála után ezek a közösségek gyakran idézik a vele kapcsolatos emlékeket, történtekeket.
Ám ahogy a férje, Balassa János is korábban szívesen mesélt Krisztáról, most, a halála után elfogytak a szavai. A „némasága” a gyászának a része, mert amit gondol, amit érez, amit mondhatna, azt nem lehet szavakkal kifejezni, szavakban elmondani. „Én csak némán tudok gyászolni. A lányunkkal, Sárival, a kamasz fiunkkal, Zsigával, Kriszta édesanyjával és az unokánkkal összekapaszkodva megpróbáljuk túlélni a túlélhetetlent. Amikor egy kamasz gyerek elveszti az anyját, egy férj elveszíti a feleségét, és egyedül marad ezzel a kamasz gyerekkel, amikor a felnőtt lánya és annak gyermeke, az unoka elveszti a család motorját, a szívét, az feldolgozhatatlan. A gyászunk mindent betakar, eltakar, mindannyiunkat elnémít. Felfoghatatlan, hogy Kriszta nem lehet ott a fiunk ballagásán, későbbi diplomaosztóján, és nem láthatja felnőni a másik szeme fényét, az unokánkat. Mi marad meg Rózának a nagymamájából? Milyen emlékei lesznek róla? Alighanem semmi. Csupán egy kép a falon egy göndör, vörös nagymamáról és a rengeteg családi történet” – mondta az özvegy a magazinnak.
További részletek a Best magazin legfrissebb számában olvashatók!
Kiemelt kép: Archív