Napi friss

Balázsovits Edit férje nem bírta tovább: a színésznő után repült Írországba

A művésznő és fogorvos hitvese boldog, harmonikus házasságban élnek.

Sok évvel ezelőtt édesanyját, Almási Évát kísérte el Balázsovits Edit a fogorvoshoz – álmában nem gondolta volna, hogy aznap hatalmasat fordul az élete. A jóképű doktor, dr. Fürstner József azonban felkeltette az érdeklődését. „Míg hatott az érzéstelenítő, elbeszélgettünk. Búcsúzáskor elkérte a telefonszámomat azzal az ürüggyel, hogy szeretne eljönni a színházba, kérjek neki szakmai jegyet. Kétszer kértem is, de mivel nagyon elfoglalt volt, egyszer sem jött el, így harmadjára megmakacsoltam magam. Én épp a Bubusban játszottam Klárikát, félig letakart szemüvegben. Emlékszem, a tapsnál még fel is emeltem az okulárét, hogy jól látok, tényleg itt van?” – mesélte nevetve a Meglepetésnek a színésznő, aki a történtek után nem sokkal Dublinba ment vendégszerepelni.

Addigra József úgy beleszeretett, hogy néhány nappal később utánautazott az ír fővárosba, majd közös hazatérésük után alig két héttel feleségül kérte Editet. Azóta is boldogan élnek együtt.

Kiemelt kép: Steindl Gabriella/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

#image_title

Megjelent a Story Sztárdiéta különszám!

Kapható a Story tavaszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!