Napi friss

Sydney van den Boscht oltárhoz vezette a nagypapája

Szerelmével, Benjaminnal a Balatonon mondták ki egymásnak a boldogító igent.

A szertartáson mindössze hatvan fő vett részt, és ahogy azt Sydney szerette volna, imádott nagypapája vezette oltárhoz. A Szerencsekerék háziasszonya tavaly veszítette el az édesapját, így nem volt számára kérdés, hogy a nagyapját kéri fel. „Nagyon büszke vagyok arra, hogy ő ad majd át Beninek. Hónapok óta készül rá, naponta egy kilométert sétál a városban, hogy jó erőben legyen. Biztos, hogy életem egyik legboldogabb napjaként élem majd meg az esküvőnket, de az is biztos, hogy érzelmileg lesznek nehéz pillanatok, hiszen a papa nem lehet már velem” – mondta korábban Sydney a Blikknek.

A lap szerint Benjamin és Sydney végül a szabad ég alatt, a balatoni kikötőben fogadott egymásnak örök hűséget, noha az időjárás majdnem keresztülhúzta a számításaikat. Végül az égiek kegyesek voltak hozzájuk, délutánra eloszlottak az esőfelhők, kisütött a nap, így nem kellett módosítaniuk a szertartás helyszínét. A szépségkirálynő ruháját Leya Couture és Merő Péter tervezték. Az ifjú pár az esküvő után egyenesen a reptérre ment, a nászútjukat a Maldív-szigeteken töltik.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Sydney van den Bosch (@sydneyvandenbosch) által megosztott bejegyzés

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!