Napi friss

Larion Zoé: „Erkölcstelen szajha lett belőlem”

Megdöbbentő őszinteséggel mesélt élete nehéz időszakairól Müller Attila felesége.

Sem a gyermekkora, sem pedig a jelene nem hagy békét Larion Zoénak, ám nehézségeiről kendőzetlen őszinteséggel mesélt a Palikék világa by Manna vendégeként. Már egészen fiatalon, 7 évesen napszámos munkát végzett Maroslelén, hogy gyűjtsön arra, amit szeretne, ugyanis szegény családban nőtt fel. „Alig vártam, hogy 16 éves legyek, hogy végre diákmunkával tudjak pénzt keresni, és ne kelljen a tűző napon egész nap kint lenni” – mesélte a gyerekkorát illetően Larion Zoé.

Később a Jehova tanúi gyülekezethez csatlakozott a családja, ami jó néhány évre meghatározta az életét, hiszen már kislányként szembesült a folyamatos megalázással, ami a házalások során érte őt. „Ekkoriban az is erkölcstelennek számított, hogyha kilátszott a térdem a szoknya alól, amikor lementem a boltba. Ehhez képest pár év múlva egy nagyon erkölcstelen szajha lett belőlem – vallotta be Zoé, aki a jelzőt hiányos öltözékű fotózásainak köszönhette. A playmate-munka viszont, úgy érzi, számára terápia is volt, hiszen nem volt megelégedve a testével, ezért arra kezdett gyűjteni, hogy kés alá feküdhessen. – Volt olyan, hogy véresre karistoltam a mellkasom, mert annyira irritált egy-egy filmjelenet, egy-egy dekoltázs. Gyűlöltem a testem, mert nem volt egy női test” – mondta a mellnagyobbítással kapcsolatban az egykori modell.

„Minek erre a világra több gyerek?”

Természetesen a meztelen fotózásai miatt aztán elfordult tőle a gyülekezet. Cserébe a saját lábára tudott állni, ám a világba vetett hite az évek során nem javult, sőt. Párjával, Müller Attilával ugyanis már a kapcsolatuk kezdetekor megegyeztek abban, hogy sterilizáltatják magukat, hogy véletlenül se legyen gyerekük.

Az év sztáreseménye hamarosan! Szavazz a sztárokra, és nyerj!

„Továbbra sem akarunk gyermeket, a műtéten ugyanakkor elgondolkodtunk, hogy mégsem kellene a hormonháztartásba így beavatkozni – mondta Zoé, mire a családos Palik László és Dombovári Vanda is rendkívül kellemetlenül érezték magukat, ezért tovább forszírozták a nehezen feldolgozható témát. – Nem vágyom az anyaságra, sem a szülésre, sem arra a 20 évre, míg egy légtérbe vagyunk összezárva. Biztosan nagyon szeretném egy más típusú társadalomban – magyarázta Zoé, majd így folytatta: – Minek erre a bolygóra több gyerek? Nem vagyunk még eléggé túlnépesedve?” – zárta le az elméleti vitát végül.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!