Napi friss

Szakíthatott Nemazalány és VV Barna

Néhány héttel ezelőtt jegyezték el egymást.

Fenyvesi Barna a Sztárbox adása után az öltözőben kérte meg Halastyák Fanni kezét, aki nagy örömmel mondott igent. Nemazalány és szerelme néhány nappal később még az RTL Reggeli műsorában is elmesélték, hogyan történt az eljegyzés. „Gyönyörű szép kezecskéjére rá sikerült húzni, történt itt egy lánykérés a boksz után. Ha már az a meccs nem lett megnyerve, egy másik meccset megnyert magának, az biztos” – mondta Barna, aki azt is hozzátette, hogy a ringben akarta feltenni a kérdést Fanninak, de végül csak az öltözőben sikerült. Azt viszont már akkor kijelentették, hogy nem kapkodják el az esküvőszervezést, még legalább egy évet várnak vele.

A szemfüles rajongók viszont most kiszúrták, hogy Fenyvesi Barna Instagram-oldaláról az összes közös fotójuk egyik napról a másikra eltűnt, és nem is követik már egymást a közösségi oldalon, ezért sokan szakítást szimatolnak a háttérben. Ezt azonban egyelőre egyik fél sem erősítette meg.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!