Napi friss

Házasodna a gazda: Vivien gazda nem kér többet az idősebb férfiakból

A fiatal gazda soha többé nem akar elszámolni senkinek az idejével, és anyagilag is a saját ura akar lenni a jövőben.

Az ötvenkét éves kérő, Mozsárik Zsolt „veszte” az életkora lett. Vivien gazda a korábbi tapasztalataiból kiindulva hazaküldte a nála huszonhárom évvel idősebb férfit a Házasodna a gazda tegnapi adásából, a Storynak pedig őszintén beszélt a dilemmáiról is.

Viviennek korábban mindene megvolt: szerető társ, egészséges gyerek, gyönyörű élet, amelyben a napi gondokkal szinte nem is kellett foglalkoznia huszonkét évvel idősebb társa, gyermeke édesapja mellett. Tizenegy éves kapcsolatuk csak nemrég ért véget. Ma azt mondja, többre becsülne egy minden szempontból nyitottabb életet egy megértő társ oldalán. „A kisfiam igazi szerelemgyerek, és amikor megszületett, tudtam, hogy az édesapjának annál nagyobb ajándékot nem adhattam volna, mint a fiunkat. Semmire sem volt gondom, nem kellett reggeltől délutánig irodában dolgoznom, nem nyomták a csekkek, a napi megélhetési problémák a vállamat, ráadásul rengeteg időt töltöttünk hármasban. Fiatalon úgy éreztem, ez is elég a boldogsághoz, de később már az ellenkezőjére vágytam, például több szeretetre, ezért érzelmileg jóval hamarabb eltávolodtunk egymástól, mint hogy kimondtuk volna a kapcsolatunk végét. Azóta nőttem fel igazán” – kezdi a történetét a Story magazinnak az édesanya.

Minderről még mindig csak könnyek között tud mesélni. Nem a régi életét sajnálja, pontosan tudja, hogy azt az életszínvonalat már nem tudja majd biztosítani a kisfiának. Egy boldog és kiegyensúlyozott édesanya szeretete azonban minden anyagi dolognál többet érhet, és ez az, amit szem előtt tart Vivien. Sokat dolgozik csákvári lovardájában és mellette személyi edző is: édesanyáknak segít a szülés után visszanyerni az alakjukat. A társkeresés mellett pedig azon aggódik jelenleg, hogy jó iskolát választottak-e szeptembertől első osztályos kisfiának. „Szeretném boldognak látni a kisfiam, aki egy rendkívül alkalmazkodó kisfiú. Jól érzi magát az apukájánál, akivel Budapesten van, és nálam is, de nehézség, hogy a két helyszín 60 kilométerre van egymástól. A hétköznapokat úgy oldjuk meg, hogy egy hetet tölt az apukájával, egy hetet velem. Mivel az iskolája is Pesten van, én ilyenkor anyukám Római-parti otthonában vagyok, miközben úgy gondolom, a gyermekem természetben, a lovarda körül és talán egy falusi iskolában még jobban érezné magát, és nekem is jóval könnyebb lenne… Így egyelőre a jövő kérdése, hogy ebből a helyzetből mit tudunk még kihozni” – meséli.

Íme, egy beszédes részlet a tegnap esti adásból, amikor Vivien azzal viccelődik, minden kérőt hazaküld:

Kiemelt kép: RTL/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!