Napi friss

Shane Tusup végre megszólalt a vereség után, és amit mond, azt Torghelle nem teszi zsebre

Az amerikai edző szerint a focista végig szabálytalankodott.

A tegnap esti Sztárbox meccsek közül kétségtelen, hogy Shane Tusup és Torghelle Sándor összecsapását előzte meg a legnagyobb várakozás. Ám legnagyobb meglepetésünkre igencsak hamar véget ért a mérkőzés, a válogatott focista technikai KO-val az első mentben győzedelmeskedett. Shane-en látszott a felháborodás már meccs közben is, többször zavartan felnevetett és széttárta a kezét, jelezve: nem érti, Torghelle mit művel, a mérkőzés lefújása pedig egyenesen feldühítette. De elfogadta a bírók döntését, miszerint több ütést nem bírna kiállni, és kézfogás után távozott a ringből, kisvártatva pedig a helyszínről is.

Aznap este nem is adott interjút, most azonban noha szűkszavúan, de sokat sejtetően nyilatkozott a történtekről az RTL-en keresztül: „A gondolataim között sem szerepelt, hogy két sportolói háttérrel rendelkező személy összecsapása ilyen stílusban megy majd végbe. Azt gondolom, hogy a sportban arra nem illik büszkének lenni, ha valaki folyamatosan kapja a piros lapokat, hiszen ez komoly jelentéssel bír. Én a felkészülésem alatt csak a saját dolgomra koncentráltam, és a fejemben nem volt más opció, kizárólag a fair-play, mint mindig. A mérkőzés befejezése a bíró döntése volt, amelyet elfogadtam, és az ellenfelemmel történő sportszerű kézfogás után hagytam el a ringet. Természetesen egy ilyen típusú mérkőzés után át kellett gondolnom, hogyan is tudnék nyilatkozni a ringben történtekről. A félreértések elkerülése végett, a sajtótájékoztatón elhangzottak visszhangjára a következőkkel szeretnék reagálni: a Sándorral való korábbi ismeretségünk révén nem gondoltam volna, hogy a poént többek komolyan veszik” – utalt arra, hogy a műsor előtt „lenagypapázta” a focistát, amit Torghelle sérelmezett.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!