Napi friss

Így él Bécsben az operett 82 éves sztárja

Németh Sándort szerencsére elkerülik a betegségek, bár a koronavírust elkapta, kórházban is volt.

A 82 éves Németh Sándorról legutóbb akkor írtunk, amikor táncra perdült egy nyilvános eseményen, az erről készült felvétel pedig felrobbantotta az internetet. Az operett egykori sztárjával most a Meglepetés készített interjút. „A feleségemmel kellemes életünk van az osztrák fővárosban. Korán reggel tornával kezdem a napot, majd nyolc órakor golfozni megyek. Egy pohár hideg sört szinte mindennap engedélyezek magamnak, mert már nem kell vigyáznom a hangszálaimra. Kedvenc tévésorozatom nincs, csak hangversenyeket és a híreket nézem meg, amin próbálok nem idegeskedni. Örömmel veszem tudomásul, hogy a betegségek elkerülnek. A koronavírust ugyan én is elkaptam, és kórházba kerültem 2021-ben, de sikerült felépülnöm, és most már teljesen jól vagyok. A golfpályán hetente négyszer várnak rám – árult el a művész, aki bár már évek óta visszavonult, továbbra is odafigyel, mennyit eszik felesége főztjéből. – Gaby csodálatosan főz, de nem eszem sokat. A színészi pályámon megszoktam, hogy a testem a munkaeszközöm, nem hízhattam el.”

Németh Sándor ritkán jön Magyarországra. „A szüleim sírjához szoktam csak ellátogatni Szombathelyre, és egy remek fogorvoshoz Sopronba. Az első házasságomból született fiam, Sanyi Magyarországon él, de most már inkább ő jön hozzánk. Jó a kapcsolatunk. Eleinte színész szeretett volna lenni, de ma már örül, hogy a jogi pályát választotta. Sikeres a munkájában, Magyarországon és Németországban is bejegyzett ügyvéd.”

Kiemelt kép: Korponai Tamás/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!