Napi friss

Mennyi esélye van a gyógyulásra Liptai Claudiának az övsömörből?

Mindenki arra kíváncsi, hogy szombaton már ott lehet-e zsűritagként a Sztárban Sztár All Starsban.

Kórházba került Liptai Claudia, aki tegnap egy hosszú posztban vallott betegségéről. „Az élet nem mindig habos torta. Tegnap még nem gondoltam volna, hogy a mai napot már egy kórház vendégszeretetében élvezem. A betegségem egy héttel ezelőtt kezdődött. A diagnózis: övsömör. Aki már átélte ezt a betegséget, tudja, hogy döbbenetes, semmihez sem hasonlítható fájdalommal jár. Sajnos a sima gyógyszerek nem hatottak eléggé. Őszinte leszek: a hétvégi két élő műsorban néha voltak számomra embert próbáló pillanatok. De valahogy mi úgy működünk művészek, hogy bekapcsol a piros lámpa, és az adrenalin mindenen átsegít. De mára egyértelművé vált, hogy muszáj ezt komolyabb körülmények között gyógyítani. Előre és utólag is köszönöm minden orvosnak, ápolónak, aki segített, komolyan vett és törődik velem. Ilyen helyzetben legalább annyira fontos a pszichés segítség és a megnyugtató válaszok. Most egy pár napig türelemmel kórházban leszek. De aztán remélem, a hétvégére ismét újult erővel ott ülök a zsűripultban. Még egy nagyon fontos döntést meg kellett hoznom: egyértelművé vált, hogy a héten a Játékszínben nem tudom eljátszani Molly szerepét a Hölgyválaszban. Ezért ma és holnap elmaradnak az előadások, szerdán, csütörtökön, pénteken pedig beugrással oldja meg a színház. Köszönöm a nézők megértését, és előre is nagyon sok sikert kívánok a kollégáknak! Mindenki vigyázzon magára!” – írta a Sztárban Sztár All Stars zsűritagja.

Valójában milyenek ennek a betegségnek a tünetei? És milyenek a gyógyulási esélyek? Az övsömör a bárányhimlő által okozott ideg- és bőrgyulladás. A bárányhimlőt követően a vírus élve maradhat a gerincvelő hátsó szarvában lévő érző idegsejtekben. Az idegsejtek szétesése és/vagy az immunrendszer gyengülése során a vírus kilép a gerincvelői fő érző idegtörzsek mentén, és az emberi szervezetre is jellemző ősi szelvényezettségnek megfelelően egy szelvényben, vagyis a mellső felszín középvonalában véget érő övszerű alakzatban ideg- és bőrgyulladást okoz – írja a hazipatika.hu.

A betegség komoly tüneteket okoz: duzzadt, vörös foltok jelennek meg a has középvonalában, hólyagos vörös foltok a testen, forrázásszerű fájdalom a bőrön, kifakadó hólyagokkal és idegfájdalommal jár ez a kórkép. Az orvosok szerint a hólyagok gyógyulása 2-3 hetet vehet igénybe, az első gyógyszeres kúra a protokoll szerint általában egy hétig tart, idegi fájdalom azonban még akár fél évvel a betegség kialakulása után is jelentkezhet. Ez azt jelenti tehát, hogyha Liptai Claudia ott is tud lenni a Sztárban Sztár All Stars szombati adásán, valószínűleg nem lesz még teljesen gyógyult és tünetmentes.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!