Napi friss

Technikai KO a Sztárboxban: a törött orrú Veréb Tomi feladta a mérkőzést

A fiatal énekes-színész utólag vallotta be: sérülten szállt ringbe.

A Sztárbox középsúlyú kategóriájában mérte össze tudását Törőcsik Dani és Veréb Tamás. A fiatal színész-énekes győzelmében kevesen hittek, és bár a mérkőzés második menetében szépen teljesített, végül az előzetes várakozások szerint alakult az összecsapás: Törőcsik Dani technikai KO-val győzött, miután Tomi úgy döntött, hogy nem tudja folytatni a bokszot.

Dani, aki végig higgadtan osztotta a pofonokat a ringben, megköszönte ellenfelének a mérkőzést. Mint mondta, Tomi nagyon kemény ellenfér volt, és hálás neki, amiért felkészült. A tetoválóművész azt is elismerte, szép ütéseket vitt be neki a színész-énekes, és pont ilyen meccsről álmodott.

Törőcsik Dani kiütötte Veréb Tomit (Fotó: Trenka Attila/fotocentral.hu)

Veréb Tomi mosolyogva nyilatkozott az összecsapást követően, azt mondta, elképesztő élmény volt számára a műsor. „Az ember belép ide, és sírhatnékja van, hogy ennyien szeretik” – fogalmazott. Bevallotta, tíz nappal ezelőtt edzés közben eltört az orra, de úgy volt vele, történjen bármi, kiáll bokszolni, még akkor is, ha az ellenfele erősebb, ügyesebb, felkészültebb. Mint mondta, butaság lett volna előre elmondani, hogy törött orral száll ringbe, ráadásul így is számos ütés az orrát érte, amit majd helyre kell tenni később…

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!