Napi friss

Véres összecsapás a Sztárboxban: Király Peti több helyen megsérült – fotókkal

Nem csoda, hogy a bíró úgy látta: az Éjjel-Nappal Budapest sztárja nem tudja folytatni a versenyt.

A Sztárbox nehéz súlyú kategóriájában Pulai Imre olimpiai bajnok kenus és Király Peti csaptak össze vasárnap. A mérkőzést az első perctől Pulai uralta, hosszú kezeivel pontos ütéseket vitt be Királynak, akinek már az első percben eleredt az orra vére, később a szeme fölött is felszakadt a bőr. Az egész feje vérben úszott. Az Éjjel-Nappal Budapest sztárja később is hiába próbálkozott, és ahogy arra a kommentátorok felhívták a figyelmet: nem volt benne lendület, hamar elfáradt, és nem tudott pontos ütést mérni az ellenfelére. Az 56 éves Pulainak azonban meg se kottyant az összecsapás.

Végül a vezető bíró a második menetben úgy döntött, hogy Király Peti nem tudja folytatni a mérkőzést, így Pulai Imre nyert. „Erre mondják azt, hogy nem csak a húszéveseké a világ” – kommentálta Pulai a győzelmét, aki bevallotta, hónapok óta, keményen készült erre a mérkőzésre. Király Peti – miután befejezték az ápolását – tamponnal az orrában azt üzente, mindenkinek azt ajánlja, hogy próbálja ki, milyen kiállni egy 2 méter 1 centi magas olimpiai bajnok ellen (ő maga 191 centi magas), és elismerte, Pulai nagyon kemény ellenfél volt. Egyúttal azt is megjegyezte, hogy 15 kilót fogyott a felkészülés ideje alatt, de akinek még így sem tetszik, „az bekaphatja a fülét.”

Fotókon mutatjuk a véres összecsapást!

Kiemelt kép és fotók: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!