Napi friss

Kis testvért kap Tóth Gabi kislánya

Csak egy éve jött össze Mikes Anna és Krausz Gábor, de elárulták, együtt alapítanak családot.

Krausz Gábor tudja, miről álmodik a szerelme, ő pedig nem szeretne mást, csak boldoggá tenni őt. Hogy Mikes Anna gyerekre vágyik, a tévénézők számára is kiderült az Ázsia Expressz csütörtöki adásából: nem lehetett nem észrevenni, mennyire ellágyult, ahogy a műsorban szereplő gyerekekre nézett. A Bors a jelenetről Gábort faggatta, aki már egy kislány, a Tóth Gabival kötött házasságából született Hannaróza apukája. „Valójában nem az Ázsia Expressz forgatásán tűnt fel nekem először, hogy Anna miként viszonyul a gyerekekhez, hiszen nem csupán profi táncos, de pedagógus is, és számtalanszor volt már alkalmam látni őt a Csillámpóni csoportban, ahová egyébként Hannika is jár. Bevallom, könnybe lábad a szemem, amikor figyelem őket együtt. Amióta pedig hármasban élünk együtt, nap mint nap érzékelem, ahogy Annában egyre inkább erősödnek az anyai ösztönök – mondta a lapnak. – Persze én is láttam, hogyan érzékenyült el a feladat kapcsán, és nem tagadom, engem sem hagyott hidegen az a cukiságcunami, ami végigsöpört rajtunk.”

Gábor azt is elárulta, már egészen komoly terveik vannak Annával. „Én már átéltem, milyen apává válni, Anna pedig nem titkoltan vágyik az anyaságra. A kapcsolatunk bombabiztos alapokon nyugszik, így a jövőbeli lépéseink vezethetnek arra, hogy bővüljön a családunk. Ugyanakkor ezen az úton megfontoltan szeretnénk haladni, vagyis nem rohanunk, de látjuk a célt. Anna három gyereket szeretne, én pedig azt, ha ő boldog lenne mellettem…”

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!