Napi friss

Zámbó Krisztián lerántotta a leplet apja és Korda György közös múltjáról

Gyuri bácsi ultimátumot adott kollegáinak a fiatal Jimmy érdekében.

Tulajdonképpen megzsarolta őket. De kezdjük az elején. Zámbó Krisztián a hétvégén Korda György bőrébe bújva énekelte el a Lady N című slágert a Sztárban Sztár All Starsban. A produkció után azt mesélte, 1977-ben Korda György is abban a bizottságban ült, amelynek engedélyére volt szükség ahhoz, hogy apja hivatásos előadóművészként léphessen fel.

Krisztián Korda Györgyként énekelt a TV2 képernyőjén (Fotó: Trenka Attila/fotocentral.hu)

Ez volt az úgynevezett ORI-vizsga, az Országos Rendezői Iroda engedélye. „A háromtagú zsűri elnöke voltam – így Korda György –, mellettem nem is szakmabeliek, hanem inkább hivatalnokok ültek. Megjelent egy külsejében is igen feltűnő fiatalember, Zámbó Jimmy. Nem a zongorával énekelt, hanem magnót hozott, bekapcsolta, és énekelt rá. Na hát én rögtön hallottam, hogy itt valami varázslat van, ám a körülöttem ülők azt mondták, hogy nem engedjük át. Mire én: ’Ha ezt az embert nem engeditek át, én itt sem vagyok, felállok, és hazamegyek.’”

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!