Napi friss

Krausz Gábor reagált, miután hazugnak nevezték

Az Ázsia Expressz csütörtöki adásából úgy tűnt: a séf bizony nem mondott igazat.

Az Ázsia Expressz csütörtöki adásában ismét egymásnak feszült Krausz Gábor és a Sáfrány Emese–Béres Anett páros. A közös vacsora során Anett ugyanis rákérdezett Mikes Annánál: miért őket hátráltatták kétszer egymás után. A táncos hiába próbálta magyarázni a helyzetet, hamar parttalan vita alakult ki a séf és a két lány között.

Krausz Gábor utólag azzal érvelt, hogy szerinte Emese és Anett nem játsszák szépen a játékot, és hogy stoppoláskor átgázolnak az embereken. A séf szerint velük is ezt tették. A két lány hiába tagadta, hogy ilyen történt volna, Krausz kötötte az ebet a karóhoz, és állította: nekimentek a lányok. (Azt ugyanakkor elismerte, nem esett el.)

Csakhogy az adásba bevágták az ominózus jelenetet, amin csupán az látszik: Emese és Anett elfutnak a Krausz–Mikes páros mellett, hogy fuvart intézzenek maguknak. Az Ázsia Expressz nézői joggal gondolhatták: a séf bizony nem mond igazat, és mondvacsinált indokkal hátráltatja a lányokat.

Ezek után nem csoda, hogy Krausz Gábor rögtön az adás után az Instagram-oldalán reagált a látottakra. „Nyers vagyok? Igen. Hisztis vagyok? Igen. Paraszt tudok lenni? Igen. Egyenes vagyok? Igen. Hazudok? Soha. Nyilván más videót játszottak be, és nem azt, amiről én beszéltem. Hülye lennék kitalálni ilyet. Együtt tudok élni ezzel. Emesével és Anett-tel nincs bajom azóta sem, és elismerem, hogy ügyesek – olvasható 24 óráig elérhető történetében. – Ja, ez egy TV-műsor. Nem kell véresen komolyan venni mindent. Szórakozzatok. Vagy csináljátok, amit akartok” – üzente követőinek a séf.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!