Napi friss

Molnár Andrea szívszorító vallomása: „Kimegyek sírni az erdőbe”

A táncosnő nyíltan beszélt arról, hogy bár boldogan és vidáman éli a mindennapjait, őt sem kerülik el a nehézségek.

Számos módszer közül választhatunk, mit tegyünk, ha rossz a kedvünk. A módszerek azonban, hogy kinél mi válik be igazán, különbözőek. Molnár Andrea legutóbb arról mesélt, neki mi segít igazán túllendülni, ha valami nem jól alakul az életében. Kudarcok nélkül ugyanis nincs fejlődés, és mivel Andrea számos dologban kipróbálja magát, az élet számára is tartogat nehézségeket. Elmondása szerint nem is keveset. „Megélem a rossz pillanatokat is, hiszen az én életemben is vannak nehézségek. Ilyenkor aktivitással töltöm az időmet, például kimegyek sírni az erdőbe, és a vizslámmal futok egyet, de nyáron, hogy vizes élményeket is szerezzek, nagyon szeretem SUP-ról nézni a naplementét. Vagy táncolok, de Adele zenéi is mindig segítenek” – árulta el a táncosnő, aki a tegnapi reggelét a Sláger FM-en kezdte, ugyanis társműsorvezetőként működött közre Somogyi Zoltán mellett, és látszólag lubickolt a szerepben.

Nem idegen számára a mikrofon, a műsorvezetői szerepkör. Andi izgalma is csak addig tartott, amíg a parkolóban nem találkozott műsorvezetőtársával, akinek kirobbanó jókedve azonnal átragadt rá. Így Andrea számára valósággal elrepültek a korai órák, feltöltődve távozott a stúdióból. Hosszú évek óta magabiztosan mozog a kamerák előtt. Korábban láthattuk az RTL-en – többek között – a Havazin és a MEZtelenül műsorokban, a TV2-ben a Dancing with the Stars egyik zsűrijeként. Eddigi műsorvezetői pályafutásának csúcsaként mégis azt tartja számon, amikor angolul vezethetett egy nemzetközi táncversenyt. Andrea ugyanis három nyelven is tökéletesen beszél, a táncművészeti főiskola mellett a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi és Vendéglátó Ipari szakán tanult.

Az elmúlt időszakban a táncot és a színészkedést tartja a két legfontosabb feladatának. Néhány év kihagyás után visszatért a versenyzéshez, táncos csapatával pedig számos rendezvényen lépnek fel. Emellett a Játékszín Hölgyválasz című romantikus vígjáték egyik főszerepét, a tánctanárt alakítja, a háttérben pedig koreográfusként is közreműködik.

Kiemelt fotó: Molnár Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!