Napi friss

Tóth Andi: „Leálltam, mert lélekben elfáradtam”

Az X-Faktor mentora szerint van, aki 70 évig izgalmak nélkül él, más – mint ő – viszont annyi mindent átél, hogy még 30 előtt elfárad.

Hosszú idő után először adott interjút Tóth Andi. A Best magazinnak adott interjújában természetesen szóba került az is, hogy úgy döntött: lezárja az énekesi karrierét. „Nagy kérdőjel volt ez bennem. Próbáltam lassan meghozni ezt a döntést. Először csak lemondtam mindent, és vártam öt hónapot teljes csendben, hogyha azt érzem, hogy nagyon hiányzik a színpad, és nagyon mennék, akkor vissza tudjak térni. Nem szóltam senkinek semmit, hogyha mégis visszatérek, ne tudja meg senki, hogy volt egy ilyen döntés. Aztán öt hónap után már éreztem, ez így fog maradni, viszont tartoztam az embereknek annyival, hogy elmondjam: ez az én döntésem, ne keressenek sehol, többé nem fogok fellépni, viszont jól vagyok. Tudtam azt is, hogy ezzel nagy galibát okozok, és mindenki azt fogja találgatni, mi lehet emögött. Csak reménykedtem benne, talán leesik az embereknek, hogy a saját kiegyensúlyozottságom érdekében kellett meghoznom ezt a döntést, ami egyébként életem legjobbja volt. A zene viszont a mai napig az életem része, olyan nem lesz, hogy egyszer csak semmi közöm nincs hozzá, nem is tudnék nélküle létezni. Én most is énekesnőként azonosítom magam, és mindig az is leszek még akkor is, ha már visszavonultam, és most már a tehetségek támogatása a fontos számomra. Van, aki hetvenévnyi életet leél úgy, hogy semmi izgalom nem történik vele, és igen, van olyan, aki annyira sűrűn él, hogy már harminc előtt lélekben elfárad. Én pont ezt éreztem, és ezért döntöttem úgy, ahogy. Hogy még ne égjek ki, hogy tudjam élvezni az életemet. Rájöttem, hogy tíz év alatt nem álltam meg egyetlen percre sem. Szerettem volna megélni azokat a boldog, pici pillanatokat, amik ha nincsenek, akkor kudarcként nézel az életedre.”

További részletek a legfrissebb Bestben!

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!