Napi friss

Felköszöntötte a Nemzeti Színház az elküldött Udvaros Dorottyát

Milyen most a művésznő és a teátrum viszonya?

Régóta nehéz kibogozni, pontosan hányadán áll egymással Udvaros Dorottya és a Nemzeti Színház. Amikor a színésznő elmondta, hogy elküldték az ország első számú teátrumából, az igazgató, Vidnyánszky Attila rögtön cáfolta azt. Később Udvaros a cáfolatot cáfolta, és azóta már terjedelmes interjút is adott a Partizánnak távozása okairól, és arról, mi történt a Nemzetiben. Vidnyánszky azonban akkor is szót emelt, és cáfolni próbálta Udvaros állításait.

Meglepetésre azonban, augusztus 4-én, amikor a színésznő a 70. születésnapját ünnepelte, a Nemzeti Színház Facebook-oldalán felköszöntötték a művésznőt. Ez a békekötés gesztusa lenne? Vagy egyszerűen arról van szó, hogy Udvarosnak mindenképpen jár egy ilyen minimális ünneplés, mivel a Nemzet Színésze? Úgy tudni egyébként, hogy Udvaros függetlenül attól, hogy a társulatnak már nem lesz tagja ősztől, korábbi előadásaiban, amelyek repertoáron maradnak, továbbra is színpadra áll majd. A köszöntés alatt az egyik kommentelő pedig így írt: „Nemcsak éltetni kell egy művészt a születésnapján, hanem szerepekhez is juttatni.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!