Napi friss

Boros Lajos nem volt hajlandó végrendeletet írni

Életének 78. évében elhunyt a legendás rádiós.

Augusztus 8-án, életének 78. évében elhunyt Boros Lajos gitáros-énekes, műsorvezető, a magyarországi reggeli rádiózás úttörője – tudatta a nyilvánossággal a gyászoló család. A hír váratlanul érte a rajongókat, hiszen néhány hónapja egy barát még éppen arról beszélt, hogy bár Boros az utóbbi időben eltűnt a kíváncsi szemek elől, jól van, és kifejezetten aktív életet él. Lapunk azonban úgy értesült, a műsorvezető egy ideje már kórházban volt, és szeretteinek sajnos fel kellett készülniük arra, hogy örökre elveszíthetik őt.

Boros Lajos több mint öt évvel ezelőtt egyszer már farkasszemet nézett a halállal, amikor egy műtétet követően öt hétre kómába került. Akkor azonban sikerült talpra állnia. 2019 januárjában, amikor a Storynak interjút adott gyógyulása után, elárulta, még a történtek sem győzték meg arról, hogy végrendeletet kellene készítenie. „Nem írtam eddig, és szerintem soha nem is fogok végrendeletet írni. Miért döntsem én el, hogy a halálom után milyen kötelezettséget, terhet vagy gondot kapjanak a nyakukba a szeretteim? Eléggé felnőttnek érzem a feleségemet és a fiaimat arra a feladatra, hogy majd ők eldöntsék, mihez kezdenek a hagyatékommal. Nem akarok egy papírt írni, aminek aztán egyes szavaiba vagy mondataiba ügyvédek kössenek bele…” – mondta akkor, és nincs információnk arról, hogy később megváltozott volna a véleménye ezzel kapcsolatban.

Egykori legendás rádiós partnere Bochkor Gábor volt. A BOCHKOR című műsor közösségi oldalán csak egy fotóval búcsúztak Borostól, és mindössze ennyit írtak a képhez: „Isten Veled, Lajos!”

Részvétünk a gyászoló családnak, nyugodjon békében!

Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!