Napi friss

Újabb fotó került elő: ezért nem hiszik el, hogy nincs semmi L.L. Junior és Király Linda között

Zavaros a történet, most pedig előkerült egy újabb fotó az ominózus estéről.

L.L. Junior és Dárdai Blanka kapcsolata az első perctől kezdve tele volt hullámvölgyekkel, számtalanszor szakítottak, majd újra egymásra találtak. „Nem szeretném ezt a két évet egy Instagram-történetbe belesűríteni, és talán nem is lehet. Viszont szeretném megragadni az alkalmat, hogy megtörjem a csendet. Egy ideje már nem alkatunk egy párt Lacival, és a jelenlegi helyzettel kapcsolatban nem szeretnék nyilatkozni” – írta Dárdai Blanka a közösségi oldalán néhány nappal ezelőtt.

A szakítás okáról sem most, sem korábban nem nyilatkoztak, történt azonban, hogy mindeközben a Bors olvasóriportere látni vélte L.L. Juniort egy másik nővel csókolózni a Lupa Beach egyik szórakozóhelyén. A történet már így is izgalmas lenne, az pedig csak hab a tortán, hogy a másik nő a szemtanú elmondása alapján Király Linda volt. Az énekesnő nyilatkozott is a Borsnak, és nyomatékosan tagadta a dolgot. „Érdekes, mivel utoljára tavaly jártam a Lupán. És nem győzöm elégszer elmondani, több mint 20 éve ismerem Juniort, nagyon jóban vagyunk, de csak barátok vagyunk!” – nyilatkozta a napilapnak.

És alig egy nappal később, Lindát ismét elcsípte a Bors olvasóriportere, amint egy jóképű férfit ölelt-csókolt a budapesti reptéren. Az énekesnő, úgy tűnik, nagyon készült már a találkozásra, gondosan elkészített sminkben és frizurával jelent meg a reptéren, ahonnan kéz a kézben távozott külföldi ismerősével. Sokan azonban még ezek után is úgy gondolják, hogy valami nem stimmel a sztorival, és ennek hangot is adtak a Redditen, ahová felkerült egy fotó Lindáról Juniorról és egy rajongójukról, ami állítólag azon az ominózus csütörtök estén készült, amikor látni vélték őket csókolózni. Sokan feltették a kérdést: ha Linda ott volt, de Juniorral csak barátok, miért nyilatkozta azt, hogy egy éve nem járt a Lupán? Ki tud ezen kiigazodni?

 

Múlt hét csütörtök-Lupa Kérdezem èn, ha nem volt mit titkolni, akkor Linda miért tagadta le, hogy egyáltalàn ott volt?!?! Bűzlik a story és a mai lesi fotós repteres akció is! lapozós. @l.l.junior, @lindakiraly
byu/Illustrious-Cut-6363 intalk_hunfluencers

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story nyári különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!