Napi friss

Horváth Éva: „Talán furcsán hangzik, de megérzem, ha valaki várandós lesz”

Több barátnőjét is szembesítette már a gólyahírrel.

Több hónapot élt Balin a családjával Horváth Éva. Az indonéz szigeten különösen hangsúlyos szerepe van a spiritualitásnak. A modell-műsorvezetőnek a helyiek szerint van tehetsége a gyógyításhoz. „Balin többen mondták, hogy van egyfajta képességem arra, hogy másoknak segítsek. Jók a megérzéseim, rá tudok hangolódni mások energiájára. Ki is próbáltuk egyszer egy gurunál: kint úgy tartják, hogy nemcsak az embereknek, de a tárgyaknak is van energiája. Volt egy szituáció, amelyben mutattak néhány ládát, amelyek közül csak az egyikben volt elrejtve egy ’kincs’ – persze azt nem árulták el, hogy melyikben, ki kellett találni. Végigtapintottam a ládákat, és az egyiket forrónak éreztem, történesen azt, amelyikben a kincs lapult. Érdekes, mert nem mindenki érzi a hőmérséklet-különbséget” – magyarázza Horváth Éva.

Ahhoz, hogy ő is gyógyító, látó lehessen, még tanulnia kéne, ám nem érzi magát készen erre. „Sok időre és koncentrációra lenne szükségem hozzá, talán majd ha a gyerekek nagyobbak lesznek… Persze a  hétköznapokban is ’gyakorolhatunk’, ha próbálunk ösztönösen cselekedni, és egy-egy döntés előtt befelé fordulni, figyelni a gondolatainkat. Bár alapjában véve szeretek mindent alaposan átgondolni, sokszor hallgatok a megérzéseimre. Ám ha másnak is segíteni akarok, akkor az nagy felelősség” – vallja a modell, műsorvezető.

Éva később talán professzionális segítséget is igénybe vesz a képességei fejlesztésére, ám addig megpróbál tudatosan figyelni a jelekre és hallgatni a megérzéseire, hiszen azok bizonyos helyzetekben tűpontosak. „Talán furcsán hangzik, de megérzem, ha valaki várandós lesz. Az elmúlt időszakban három ilyen eset is volt. Két barátnőmet is azzal hívtam fel, hogy anyuka lesz, mire mindketten azt kérdezték, honnan tudom, hiszen még pár hétig senkinek nem akarták mondani. Lipcsei Betta barátnőmnél is megéreztem, amikor babát várt, és amikor elmondtam neki, nagyon csodálkozott, hiszen még senkinek nem árulta el a hírt.”

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story nyári különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!