Napi friss

Gallusz Nikolett és udvarlója magázzák egymást: a színésznő elárulta, hogy miért

A titokzatos úriember másfél éve lépett be a művésznő életébe.

Gallusz Nikolett 13 évig volt együtt barátnőjével, Laurával, majd miután szakítottak, egy úriember tűnt fel a színen. „Másfél éve van egy – így mondom – udvarlóm. Ma reggel sérvműtéten esett át, és amikor kitolták a műtőből, azzal viccelt, hogy igazságszérumot kapott, hiszen, mint tudjuk, műtéti altatás után lehet kiszedni az emberből a legnagyobb igazságokat. ‘Annyira szeretem magát!’ – ezt hajtogatta” – árulta el Gallusz Nikolett a Nők Lapjának adott interjújában. A színésznő elárulta, udvarlójával magázódnak. „Az előző kapcsolataimban a ’helló’, ’szia’, ’te’ megszólítás ment. Számomra valahogy ez egy új éra. Azt mondani, maga! Azért is tetszik nekem, mert az önismeret által rájöttem, hogy az őszinteségben is fontos a mérték és az időzítés. Hogy mikor mennyit zúdítunk a másikra. Kinek nyílunk meg. Nekem a magázódás annyira új és kedves! Nem a távolságot érzem benne, hanem a tiszteletet, a levegőt, a mindenkinek kijáró énidőt.”

Gallusz Nikolett titokzatos udvarlójáról is elárult néhány titkot. „Minden találkozásunk előtt örülök, hogy láthatom. Ő civil, eredetileg fizikus a végzettsége, de egészen más területre tévedt. Színházszerető, igazi úriember. Jó hatással vagyunk egymásra. Az előző párommal, Laurával tizenhárom tartalmas, csodálatos évig voltunk együtt. Igazi szimbiózisban éltünk, de úgy látszik, felnőttünk, és továbbléphettünk” – fogalmazott a színésznő.

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story nyári különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!