Napi friss

Farkasházi Réka: „Ha tehettem volna, még fiatalabban szültem volna”

A háromgyerekes színész, énekesnő úgy véli, hiába szült mai szemmel fiatalon, mégsem volt számára elég korán ahhoz, hogy négy gyermek anyja lehessen.

Farkasházi Réka három gyermek büszke édesanyja, akik teljesen különböző korúak, a színész-énekesnő a húszas, harmincas és negyvenes éveiben is babázott. Benjámin 2004-ben, Rebeka 2009-ben, legkisebb lánya, Tamara 2018-ban született. Réka nem tagadta korábban sem, hogy a korkülönbségek miatt sosem unatkoznak férjével, hiszen a mérföldkövek így nem egyszerre történnek a családjukban, hanem háromszor futnak neki minden korszaknak. Ennek ellenére is úgy érzi, ahhoz nem szült elég fiatalon, hogy több gyermeket is vállaljanak férjével. „25 éves voltam, amikor Beni született, akkoriban ez nem számított annyira fiatalnak. Ha tehettem volna, még fiatalabban szültem volna, és akkor lenne még egy gyerekem” – vallotta be fia társaságában Farkasházi Réka a Palikék Világa by Manna Ilyen az élet című műsorában. Bár Benjámin mostanában úgy döntött, különköltözik, ettől még gyerekei nagyon is össze vannak nőve, hiszen Tamara nagyon megszenvedi, hogy a bátyja nincs vele mindennap. „Sírt, amikor megtudta, hogy elköltözöm. Azt hitte, hogy többet nem megyek már haza, ezért megígértem neki, hogy nem örökre megyek el, és minden hétvégén hazamegyek” – mondta el Benjamin, hozzátéve, hogy a kislány hatéves, és megszenvedte a Covidot, nem volt annyi lehetősége barátokat szerezni.

Kiemelt kép: RTL2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!