Napi friss

Az X-Faktor sztárja külföldön képzeli el az életét: „Egy évben nagyjából egyszer jutok haza”

Szabó Dávid az X-Faktor harmadik évadának versenyzője volt, aki azóta már az Egyesült Államokba költözött.

Annak idején Szabó Dávid a negyedik helyig menetelt a műsorban. A színházrajongók már jól ismerték az X-Faktor előtt is, hiszen az Operettszínházban számos főszerepben láthatták, a Rómeó és Júliától kezdve a Csárdáskirálynőig. „Gyönyörű színházi karrierem volt, de mindig is érdekelt a popzene világa, ezért jelentkeztem. Nagyon élveztem a kihívást hétről hétre, még ha néha idegtépő volt is a megmérettetés – magyarázta Dávid, aki a műsorban végig az ellen küzdött, hogy ne színészként, hanem énekesként tekintsenek rá. Az X-Faktor után visszatért a Nagymező utcába, de néhány év után mégis úgy döntött: új útra lép. – Nem kaptam meg a színházamban azt a szakmai megbecsülést, amiért az elmúlt tíz évben megdolgoztam. Ott álltam 30 évesen egy sikeres karrierrel, és tudtam: most tart ott az életem, hogy ha szeretnék valami másba kezdeni, még megtehetem. Nem akartam beleragadni a mókuskerékbe, és bevallom, akkor már mindennél jobban érdekelt a dalszerzés és az énekesi pálya, amire itthon színészként nem volt, és úgy érzem nem is lett volna úgy lehetőségem. Azt mondtam: akkor menjünk a popzene őshazájába, irány Los Angeles! Mivel senkit sem ismertem, az első néhány évem azzal telt, hogy az életemet a nulláról újra felépítsem. 2019-ben ­kezdtem el együtt dolgozni a Grammy-­díjas Robyn zenei producerével, Adrian ­Jonesszal, akivel három dalt írtunk. Ebből az első kislemezem Permission címmel jelent meg. Nagyon sok tervünk volt, de a pandémia közbeszólt. 2021-ben Aaron ’Zeus’ Zepedával közösen írtuk a Differences, majd az Avatar című dalomat, miközben összeraktam egy zenekart, akikkel hollywoodi klubokban koncerteztünk. Tavaly az Instagramon ’találkoztam’ az olasz producerrel, Joe Maffiával, aki az Egyesült Királyságban, Dél-Amerikában és Spanyolországban szerez zenét. Bár még személyesen nem találkoztunk, iszonyatosan jól tudunk együtt dolgozni, talán erre jó bizonyíték az ­Addicted To Ya és az I’ll be Alright című közös szerzeményünk. Júliusban jön a következő kislemez Only You címmel, és szeptemberben egy számomra kiemelten fontos dallal jövök, ami a múltról, a Budapestről Kaliforniá­ig vezető utamról és a magamba vetett hitemről szól majd.

Barátai mindig nagy örömmel fogadják itthon (Fotó: Archív)

Egy évben nagyjából egyszer jutok haza. Minél jobban mennek kint a zenei dolgaim, erre sajnos annál kevesebb időm marad. De az otthoni barátságaim megmaradtak. Legutóbb tavaly nyáron, a születésnapomon voltam otthon. Peller Kareszék teraszán szűk körben egy éjszakán át beszélgettünk. Szulák Andi tortát sütött, ­Szendy Szilvi és Fischl Móni főzött, még a ­Kossuth-díjas ­Lehoczky Zsuzsa is kivezetett, hogy néhány órát velünk töltsön. Jobb ajándékot nem is kaphattam volna. Ezt megelőzően olyan is volt, hogy a szüleim házában rendeztünk kerti partit. Peller Anna, Vágó Betti, Janza Kata, ­Dézsy Gabi, Kerényi Máté, Muri Enci is eljött. Anyukám teljesen kész volt, hogy tele van a ház hírességekkel. Egy-egy rövidebb színházi projekt vagy koncert miatt szívesen jönnék haza, de már nem költöznék vissza Magyarországra. Túl jól érzem magam Amerikában, és úgy érzem, tartozom magamnak annyival, hogy befejezzem, amit elkezdtem.”

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story nyári különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!