Napi friss

Soma Mamagésa második lett egy szépségversenyen: megkérdeztük, mit szól hozzá

Őszintén elmondta a véleményét arról is, mit gondol a saját szépségéről.

Nemrég az 58.születésnapját ünnepelte, így nem jön már zavarba, ha olyan hírre ébred, hogy Magyarország második legszebb középkorú nőjének választották egy online szépségversenyen. A közösségi oldalon terjedő hír kapcsán arról kérdeztük Soma Mamagésát, hogyan vélekedik a saját szépségéről. „Már Arisztotelész és Platón is azt tanították, hogy az arányosság a szépség elengedhetetlen kritériuma. De kortól függetlenül is mindig volt egy közmegegyezés, mit tartunk tökéletesen szépnek. Biztos többen ismerik azt a hármas arányt is, hogy az orrunk hossza meg kell, hogy egyezzen a homlokunk illetve az állunk hosszával, hogy egy példát említsek a sok közül, mi minden szükséges ahhoz, hogy valakit nagyon szabályosnak, tehát klasszikus értelemben véve szépnek lássunk. Ezért dehogy mondom én magam szépnek! Persze nem csak szabályos szépség létezik. Ennek ellenére is azt gondolom magamról, hogy én nem szép vagyok, hanem gyönyörű. 58 évesen már igenis tudom magamról, hogy van kisugárzásom. Aki belenéz a szemembe, az láthatja a bennem lévő életszeretetet és emberszeretetet, ami egy embert igenis gyönyörűvé varázsol” – fejtette ki a véleményét saját szépségéről Soma.

Kiemelt kép: Nagy Zoltán/ fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!