Napi friss

Náray Tamás durván kiakadt a mai divattervezőkre: „Nem kell tudniuk semmit”

A divattervező nem rejtette véka alá a véleményét. Szerinte a most divatos oversize fazon olyan, mintha apánk zakóját vennénk fel.

Náray Tamás hosszú éveken át volt az RTL művészeti főmunkatársa, és ez idő alatt is rengeteg ruhát tervezett különböző produkcióknak. A divattervező ma már festőként és íróként tevékenykedik többnyire, hiszen mint arról a WMN és a Viasat3 közös műsorában beszélt, egy idő után kizsigerelte őt a divatszakma. Volt, hogy este fél 9-kor is fogadott klienseket, néhány éve azonban fordult vele a kocka, megtanult nemet mondani. A véleményét azonban nem rejti véka alá Náray. A Ki vele című műsorban például éles kritikával illette beszélgetőtársa, Szentesi Éva ruháját. Az írónő ugyanis egy oversize (túlméretezett) zakóban érkezett, amit bár nagyon kedvel, tartott tőle, hogy Náraynak lesz egy-két keresetlen szava hozzá, és nem is tévedett, a festő-divattervező egyszerűen csak azt mondta rá, hogy „apád zakójába jöttél.” De nem állt meg itt a gondolatmenettel, a teljes divatszakmáról elmondta a véleményét. „A hetvenes években is volt oversize, de attól még voltak bizonyos területek a zakón, amik a proporciónak (arányosság – a szerk.) megfeleltek. De miután tudjuk, hogy ma már egy divattervezőnek rajzolni sem kell tudni, mert ugye a 100 darabos kollekciót, azt mint Andersen elmeséli a varrodában és megcsinálják, se egyáltalán nem kell felismerni, hogy szabványban hogy néz ki egy eleje meg egy gallérja” – mondta kritikusan Náray, hozzátéve, ugyanakkor hogy viseljen mindenki olyan ruhát, amiben jól érzi magát. Emlékezetes, hogy annak idején keményen beszólt a celebeknek is, akik úgy élősködtek rajta, hogy ingyen kértek tőle ruhát. Akkor úgy fogalmazott, hogy az, hogy kölcsön kérnek tőle ruhát, visszataszító számára, ráadásul a celebek által teleizzadt és pukizott ruhákat már amúgy sem tudná értékesíteni, így ő semmit nem nyer a dologgal. Ettől függetlenül volt, akivel szívesen tett kivételt, például Ördög Nórának vagy Hosszú Katinkának örömmel alkotott darabokat.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

wmnmagazin (@wmnmagazin) által megosztott bejegyzés

Kiemelt kép: Ványi András/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!