Napi friss

Meglepetésszerűen tüntették ki Alföldi Róbertet: kiderült, milyen főnök

A színész egy különleges pillanatban kapta meg az Iglódi István-emlékgyűrűt.

Alföldi Róbert Facebook-posztjában számolt be arról, hogy a Network című előadás alatt, a tapsot követően Puskás Tamás direktor szólította színpadra Iglódi István özvegyét. Ő adta át a színésznek az Iglódi István-emlékgyűrűt. De vajon milyen kolléga a neves színész-rendező. A Story magazin archívumában érdekes nyilatkozatokra bukkantunk sztároktól.

Tóth Gabi: „Az érzelmei hajtják”

Az énekesnőt annak idején rendezte Alföldi, az X-Faktorban pedig együtt voltak mentorok. „Robi nagyon kemény ember, rendkívül határozott, de amennyire kemény, annyira érzékeny is. Csupa szív, mindent az érzelmi oldaláról fog meg, ezért aztán néha túlzottan is vehemens. Ebben egyébként hasonlítunk egymásra, rokon lelkek vagyunk” – mondta az énekesnő.

Feke Pál: „Keménykezű vezető”

„Biztos vagyok benne, hogy rettentő kemény, nagyon feszes időszak jön most, mert Robi könyörtelenül pontos ember, és ugyanezt követeli mindenkitől. Ugyanakkor nagyon magával ragadó személyiség a munkában és a magánéletben is – mondta egykori a színész. – Amikor az István, a királyban dolgoztunk együtt, az kőkemény meló volt, izzadtam rendesen. Keménykezű vezető, de nekem ez a hozzáállás inkább segít. Alföldivel dolgozni igazi kitüntetés, és egyúttal abszolút bizalmi kérdés, mert ha elvállalok egy szerepet, akkor alázatosnak kell lennem, és azt tennem, amit a rendező mond.”

Péterfy Bori: „Néha szükség van egy kis terrorra”

A színész-énekesnő az egyik dalát adta kölcsön Alföldi Róbert produkciójához, de a Nemzeti Színházban annak idején többször is dolgozott vele, jól ismeri. „Robi mindig hatalmas erővel tartja össze a csapatot, akikkel dolgozik. Igazi vezetőtípus, de mindig ideális körülményeket teremt a közös munkához. Persze tud nagyon kemény is lenni. A színészléleknek pedig csendben kell ilyenkor maradnia, és tűrni – mondta Bori. – Aki színésznek megy, ne csodálkozzon, ha ilyennel találkozik, ha nem bírja, ott kell hagynia a pályát. Ne menjen a napra, aki nem akar megégni… Ahhoz, hogy egy-egy színházi pillanat megszülessen, néha szükség van egy kis terrorra.”

Kiemelt kép: Vörös Szilárd/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!