Napi friss

A népszerű rádiós megvált a szerelmétől

Garami Gábor azt mondja, kevés dologhoz tud igazán ragaszkodni.

Saját bevallása szerint nem sok dologhoz tud igazán ragaszkodni a népszerű rádiós, Garami Gábor, ám a napokban bevallotta, azért mégis van valami, ami igazi szerelem számára. „Érdekes dolog ez a Bogár-szerelem. Ez a kis Beetle nagyon a szívemhez nőtt – nem volt még olyan autóm, amit ennyire szerettem” – vallotta be a Facebookon Garami, hozzátéve, hogy a kis fekete autó kezét azonban most elengedte, és két év után visszaadta korábbi gazdájának, akitől megvette. Bár Garami Gábor tavaly töltötte be az 55-öt, igazi szerelmi életéről vajmi keveset tudni. Az örökifjú műsorvezető most a Sláger FM-en szórakoztatja a hallgatókat hétvégente, ami mellett 15 éves kora óta dobol. A dunaújvárosi születésű rádiósról azt is kevesen tudják, hogy eredetileg színésznek készült, igazi lázadó volt, a tanulás cseppet sem kötötte le. Egy sporttáskával költözött Budapestre, miután kétszer is elhasalt a Színművészeti Főiskola felvételijén, és egy gyermekotthonban dolgozott képesítés nélküli tanárként. Rókusfalvy Pál figyelt fel rá, és indította el a pályán, és rögtön a mély vízben kezdett: a Star FM reggeli műsorvezetője lett, az igazi ismertséget azonban a Danubius Rádió hozta meg számára.

Bár korábban nagy kanállal falta az életet, mostanra valamelyest megkomolyodott, annyira legalábbis bizonyosan, hogy ha a nőkről, kapcsolatokról kérdezik, keményen zavarba tud hozni bárkit, hiszen sokat foglalkozik az önismeret témakörével. Így történt ez 2021-ben az RTL Reggeliben is, ahol Peller Mariann és Szabó Zsófi próbálták arról faggatni, hogy még mindig nem találta meg az igazit. Ám ahelyett, hogy Garami zavarba jött volna, a két műsorvezetőt hozta kellemetlen helyzetbe: „Nem tudom, milyen boldog vagy boldogtalan kapcsolatban éltek, de ha boldog kapcsolatban éltek, akkor valószínűleg szerencsés önismereti iskolán vagytok túl. Ha nem, akkor valamit még nem tudtok” – mondta a rádiós, majd Peller Mariannhoz is odafordult, megkérdezve tőle, boldog kapcsolatban él-e. Peller Mariann és Szabó Zsófi is nehezen mászott ki ebből a szituációból.

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!