Napi friss

A friss Oscar-díjas Mihalek Zsuzsa: „Egyáltalán nem szeretek előtérben lenni”

Kevés szerényebb díjazottat ismerünk.

Újabb magyar Oscar-díjjal büszkélkedhet hazánk Mihalek Zsuzsának köszönhetően, aki a Szegény párák című film berendezőjeként kapta meg az elismerést harmadmagával. „Sajnáljuk, hogy nincs itt velünk Zsuzsa Los Angelesben, de ez nem ért minket váratlanul. Zsuzsa személyiségéből fakad, hogy ő inkább szeret háttérben maradni, visszahúzódó szakember. Sokáig tépelődött, hogy eljöjjön-e a gálára. Többször beszéltünk vele erről. Végül úgy döntött, nem szeretne részt venni az Oscaron, mert ez az esemény nem igazán az ő közege” – mondta kollégája, James Price a díjátadón.

Hogy valóban milyen szerény ember Mihalek Zsuzsa, arról egy korábbi nyilatkozata is árulkodik. „Egyáltalán nem szeretek előtérben lenni. Hamarabb állok bele problémába, mint dicséretbe. Az említett tulajdonságokhoz egyébként még hozzávenném a szorgalmat és az alkalmazkodókészséget is. Sok hatvanpluszos kollégával dolgozom, magam is afelé haladok – mesélte Mihalek Zsuzsa a kultura.hu-nak még a jelölés után. – Azokkal az emberekkel szeretek együtt alkotni, akiket közel negyven éve, a Mafilmhez kerülésemkor ismertem meg, és akikkel azóta is együtt dolgozunk. Ragaszkodom hozzájuk, de persze sok fiatalt is magam mellé veszek, mert kell a fejlődés, és többek között azért tudunk frissek maradni, mert ők itt vannak közöttünk. Az idősebb, tapasztalt kollégákkal sok mindent átéltünk már, gyakorlatilag együtt nőttünk fel.”

Facebookon mondott köszönetet

Mihalek Zsuzsa közösségi oldalán a következőket írta: „Kedves barátaim, kollégáim! Szeretném megköszönni ezt a rengeteg gratulációt, ha személyesen kint lettem volna, akkor a közvetítés még most is tartana, mert köszönetet mondanék a több száz magyar kollégámnak, akikkel együtt dolgozhattunk ebben a tényleg fantasztikus filmben!”

Kiemelt kép: Getty Images, Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!