Napi friss

Király Viktor és felesége, Király-Virág Anita: „Tisztában vagyunk vele, hogy ez az utolsó esélyünk”

Exkluzív interjút adott a Storynak a házaspár, akik a válás széléről táncoltak vissza.

Király Viktor és Király-Virág Anita ügyvédeket fogadva már a válóper küszöbén álltak. Az utolsó pillanatban mégis rájöttek: nem égethetnek fel maguk mögött mindent. Csak a Storynak meséltek a házasságuk megmentéséről, ami még korántsem ért véget. „Bár még sokat kell dolgozni a kapcsolatunkon, de sikerült megmentenünk a házasságunkat. Örülök, hogy voltunk annyira felnőttek, hogy nem engedtük el egymást. Egyébként ezt picit az ügyvédemnek is köszönhetem, aki az egyik találkozó után rám nézett, és közölte, szerinte Anitával még van dolgunk egymással” – mondta Viktor. „Azt gondolom, nagy léptekben haladunk a boldogság felé, de nem dőlhetünk hátra. Ugyanúgy vannak még problémáink, de szeretnénk megoldani őket. Mindketten tisztában vagyunk vele, hogy ez az utolsó esélyünk, és többé már nem lesz olyan, hogy egy évet külön töltünk, aztán újra rendeződünk. Ha most nem sikerül, elválunk” – tette hozzá Anita.

A teljes interjút megtalálják a csütörtökön megjelent Story magazinban!

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!