Napi friss

Így változott Kulcsár Edina az első várandóssága óta

A szépségkirálynő jelenleg negyedik gyermekét várja.

Kulcsár Edina 18 éves kora óta szerepel a médiában, az ország szeme előtt vált tiniből felnőtté, majd édesanyává. 2009-ben hallhattunk róla először, amikor közönségdíjas lett a Miss Plastic versenyen, ahol olyan lányok indulhattak, akik átestek valamilyen plasztikai műtéten. Ezt követően 2012-ben elnyerte a Miss Aquaworld címet, de az igazi áttörést a 2013-as Miss Hungary hozta meg számára, az első udvarhölgynek választották. 2014-ben pedig már ő lett Magyarország legszebb nője, azaz megkapta a Miss World Hungary címet, aminek köszönhetően a világversenyen is ő képviselte hazánkat. A világversenyen rég nem látott sikert aratott, és a második helyezést érte el, így Edina nemcsak Magyarország legszebb nője lett, hanem a világ második legszebbje is. Talán a hirtelen jött hatalmas siker az oka, amiért máig sokakat foglalkoztat Edina élete, és ezért voltak ennyien kíváncsiak arra is, hogy vajon tényleg jön-e a negyedik baba. A választ most már mindenki tudja, Kulcsár Edina és párja, G.w.M ugyanis nemrég bejelentették, hogy második közös gyermeküket várják.

Lapozzuk fel a virtuális fotóalbumot, és nézzük meg, milyen volt Kulcsár Edina, amikor még csak az első gyermekével volt várandós. 2018 februárjában a Story-gálán már első gyermekével a hasában jelent meg, igaz, akkor még nem volt nyilvános az információ, hogy babát vár. Néhány nappal később a Best magazin címlapján jelentették be a nagy hírt! „Csoda történt, babát várok!” – osztotta meg a boldogságát a világgal Edina és volt férje, Csuti. Kisfiuk 2018 szeptemberében született meg.

Ekkor már tudta, hogy nem csak egy gyermeket szeretne, és nem is kellett túl sokat várni, 2020 áprilisában megszületett a kislánya. Edina második várandóssága alatt nagyon aktív kismama volt, időközben még testvérével való közös vállalkozását is elindította.

Edina a második várandóssága alatt is ragyogott! (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

Az egykori szépségkirálynő és Csuti nem sokkal később bejelentették, hogy elválnak. A szakítás követően mindketten új utakon folytatták, és Edinára rá is talált a szerelem G.w.M személyében. A válás körüli médiafigyelem miatt Edina nem szerette volna megmutatni magát a várandóssága korai szakaszában, de a szemfülesek azonnal kiszúrták, hogy várandós, hiszen gyanússá vált, hogy végül mégsem szerepelt a Dancing with the Stars műsorában. Így már 2022 augusztusában tudni lehetett, hogy úton van a rapperrel első közös gyermeke.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

⚜️G.w.M⚜️ (@gwmmusic) által megosztott bejegyzés

Az utóbbi időben Kulcsár Edina és G.w.M szerették volna megkímélni magukat a negatív véleményektől, ezért egy zárt csoportot hoztak létre, ahol rajongóikkal osztják meg életük mozzanatait. Edina reménykedett benne, hogy a csoportban tényleg csak olyan személyek gyűlnek majd össze, akik szeretik őket. Éppen ezért úgy döntött, hogy várandósságát az említett zárt csoportban jelenti be. A boldog apuka viszont nem tudta magában tartani az örömét, és a bejelentést követően Instagram-posztban is tudatta a világgal, hogy Edina kisfiút hord a szíve alatt!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

⚜️G.w.M⚜️ (@gwmmusic) által megosztott bejegyzés

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!