Napi friss

Cher 77 évesen ragyog, 40 évvel fiatalabb szerelme pedig imádja

A szerelem nem ismer határokat, ez az énelesnő és Alexander esetében is bebizonyosodott.

Cher 77 éves, de évek óta találgatják, mi lehet fiatalságának titka. Annyi biztos, hogy élvezi az életét és tisztában vele, hogy a kor csupán egy szám, ami nem határozza meg és nem befolyásolja a mindennapjait. Úgy él, mint harmincévesen, és talán azt is mondhatjuk, hogy le is tagadhatna ugyanennyi évet.

Sosem érdekelte, hogy mit gondolnak róla mások, és ez a hetvenes éveiben sem változott. Két éve él boldog párkapcsolatban a nála csaknem 40 évvel fiatalabb szerelme, Alexander Edwards mellett. Azt sem tagadja, hogy érzi a köztük lévő korkülönbséget, de ennek ellenére boldogok együtt. „Néha beszélek hozzá, és fogalma sincs, hogy kiről beszélek. A minap azt kérdeztem: ’Tudod, ki az a, nem is tudom, Clark Gable?’ Azt mondta: ’Igen, persze’, de a legtöbb utalásom nem érti. Rám néz, és azt mondja: ’Én még akkor meg sem születtem’” – mesélte korábban Cher a People magazinnak, de azt is hozzátette, hogy párjának remek humorérzéke van, okos, és nagyon jól érzik magukat együtt.

Ennek ellenére tavaly felröppentek pletykák, miszerint szakítottak, de valószínűleg csak egy rövid mosolyszünetről lehetett szó, ugyanis most a párizsi divathéten jelentek meg együtt, és úgy tűnik, imádják egymást. Cher pedig egyre jobb formában van, akár azt is mondhatjuk, hogy a szerelem megfiatalítja.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Fashion Bomb Daily (@fashionbombdaily) által megosztott bejegyzés

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!