Napi friss

Tátrai Tibor: „Nagy sz*ban vagyok”

Rendíthetetlen, kemény rocker segélykiáltása rázta fel a Facebook népét a napokban. Tátrai Tibor reménytelennek tűnő harcáról adott hírt rajongóinak.

A gitáros fenomén bezárkózott a lakásába, onnan üzent: „Sztrájk a mai nap 10 óra 00 perctől önkéntes száműzetésbe helyeztem magam a lakásomban, amíg a problémám teljes körűen meg nem oldódik.” Rövidesen kiderült, Tátrai Tibor azért borult ki, mert közvetlen szomszédai tönkreteszik az életüket. A rengeteg segíteni akaró, szeretettel érdeklődő ismerősnek a gitáros már nem felelt, a strory.hu-nak azért felvette a telefont. „Nagyon nagy sz*ban vagyok. Semmilyen újságnak nem nyilatkozom, de köszönöm a megkeresést” – mondta, és elbúcsúzott. Felesége, Éva azonban leírta, az vitte rá Tibuszt a „sztrájk”-ra, hogy évek óta szenvednek a mellettük lakók botrányos életvitelétől: „Már se áram, se gáz, majd most jön a parketta felszedése…” Úgy érzik, írta Éva, a törvény nem őket, hanem a betolakodókat védi.

Nem érhető el leírás a fényképhez.
Fotó: Facebook/Tátrai Tibor

Ezer és egy tippet kaptak Tátraiék, hogyan űzzék el a kellemetlen szomszédot, és mint kiderült, majd’ mindent megpróbáltak már, leveleztek a hatóságokkal, bejelentést tettek a rendőrségen, de semmi nem történt. Nos, amit hosszú évek alatt nem tudott megoldani a Tátrai család, azt rajongóik, barátaik segítségével sikerült elrendezni, a történet vége happy end. „Nem tudom szavakba önteni a hálámat azok felé, akik tevékenyen részt vettek a problémám megoldásában! És köszönöm azoknak, akiktől a lelki támogatást, az együttérzést, a szeretetet és az erőt kaptuk elkeseredésünkben” – írja Tátrai Tibor a „sztrájk” bejelentése után egy héttel.

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub 

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!