Nyolcvanadik születésnapján pazar tortával köszöntötték a Mokkában Esztergályos Cecíliát, a koráról, művészetéről beszélgettek vele, és a műsorvezetők éppen belekezdtek volna az udvarias búcsúba, amikor intett. „El akartam mondani – lehet, hogy itt abbahagyjuk a felvételt −, visszaélnek az embernek a jóhiszeműségével, a nevével. Katasztrofális, és nem lehet megfogni őket!! – jött egészen indulatba a színésznő, és rögtön érthetővé tette, miért ilyen feldúlt. – Azok az emberek, akik szeretnek engem és követnek, és szeretnék tudni, hogy tudok megint járni, ha hirdetést látnak rólam, tudjanak róla, hogy nem én teszem föl, semmi közöm hozzá! Csalók kezében vagyunk! Mindig ez van… Fölmegy a vérnyomásom hatszázra, hogy visszaélnek az embernek a nevével, a fényképeimmel. Számtalan idősebb hölgy, úr kérdi, ’Tessék mondani, igaz, hogy ezt tetszik szedni?’ Nem igaz!! Nem hirdetek! Majd ha hirdetek – sok pénzért −, akkor mindenhova felteszem, hogy ezt egye, mert ettől meggyógyul. Mondták, hogy a rendőrséget keressem meg, de hát… Semmi nem igaz abból, amit rólam valaki ír, hogy bepereltek a reumatológusok, hogy elárultam, hogyan gyógyultam meg! Ezeket föl kéne egy kicsi szögre akasztani reggel, és este… Hát négy év múlva leszedni.”
Ezen a ponton Pachmann Péter rutinja aranyat ért, így nyugtatta meg a hevesen gesztikuláló művésznőt: „Térjünk vissza a vérnyomás növelőről a vérnyomás csökkentő szülinapra.” Ez hatott, Cilike mosolyogva váltott témát, és megjegyezte, reméli, ahogy szokták, a színházban is felköszöntik majd.
Kiemelt kép:Nagy Zoltán/fotocentral.hu
