Napi friss

Fodor Zsóka egy 18 éves lányra hagyja minden vagyonát

A 81 éves színésznő kirobbanó formában van, a végrendeletét azonban megírta.

Bár Fodor Zsókának nincs vér szerinti leszármazottja, Venezuelába disszidált testvérének családja közel áll hozzá. „A néhai testvéremnek két fia van. A kisebbik fiú családja áttelepült Venezuelából Magyarországra, illetve csak a felesége a két lányukkal, Fodor Katival és Stefániával – magyarázta a színésznő a Meglepetésnek. – Ők az unokahúgaim, 18 és 16 évesek. Katikám szalagavatóján, a városmajori gimnáziumban jelen voltam, nagyon meghatódtam a fiatalok tánca alatt. Jó volt látni a szép ruhába öltözött párokat. Sajnos csak ritkán találkozunk, hiszen én többnyire Pécsett vagyok, ők pedig a fővárosban. De azért a végrendeletemet megírtam, Katikám lesz az örökösöm. Saját ingatlanom ugyan nincs, de a megtakarított pénzemet és a személyes tárgyaimat ráhagyom. Ám remélem, az életem vége még odébb van. Figyelek magamra, rendszeresen járok szűrővizsgálatokra. Az orvos barátnőm azt mondta, a cukrom picit magas, de nem vészes, nem kell aggódnom. Hívő ember vagyok. Az idei évre is csak jó egészséget kértem Istentől, a többit én elintézem…” – mondta Fodor Zsóka.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!