Lehetőségünk volt szemrevételezni Lukács Miki gardróbját, és állíthatjuk, valóban egyedi szerelések sorakoznak benne. „Szeretem a színes, különleges darabokat, és azt gondolom, ezeket nagyon kevés ember tudja viselni. Nekem viszont jól állnak. Azt kell mondjam, betegesen vonzódom az apró, csiricsáré mintákhoz. Lehet azért, mert húsz százalékban olasz felmenőim voltak. Három évvel ezelőtt kíváncsiságból nyálminta segítségével megvizsgáltattam a genetikai állományomat. Többek között fény derült az olasz vérvonalamra. Nem lepődtem meg rajta, jól érzem magam Olaszországban, és a temperamentumom is olaszos. Sőt! A gimiben még olaszul is tanultam – mondja, miközben az ingei közt szemezgetünk. – Én ilyenekben járok, és ezekben érzem jól magam. A szüleim teljesen normális emberek, nem öltöznek hivalkodóan. Édesanyámnak feltűnően jó ízlése van, a kislányom, Annabella tőle kapja a legszebb ruháit.”
Hogy pontosan mikor és hogyan kezdődött a mintás ruhák iránti vonzódása, már a múlt homályába vész. Az biztos, hogy a gyártásvezető, hangmérnök és újabban színészi babérokra törő Mikinek tinédzserként még Nirvana- és Metallica-pólók sorakoztak a polcain. „Az emberek szeretik, hogy ilyen vidáman öltözködöm, és messziről megismernek.” A szülei elfogadták fiuk stílusát, ahogy élete fontos női is. „Annabella ebbe született bele, neki megszokott, hogy apának színes ruhái vannak. Anna pedig mindig támogatott abban, hogy olyan ruhákat hordjak, amilyeneket szeretnék” – árulja el.
„Ezen az ingen az 1960-as, 1970-es és 1980-as évek olasz filmplakátjai vannak. Épp egy kínai étteremben ültem, amikor odajött egy pasi, és átadta a névjegykártyáját. Azt mondta, ezt az inget ő hozta be Magyarországra, és ha valami különlegeset szeretnék, keressem meg. Mire hazaértem, elhagytam a névjegykártyát, amiért azóta is dühös vagyok magamra.”
Kiemelt kép és fotók: Schumy Csaba/fotocentral.hu
