Napi friss

Alföldi Róbertet két színész is otthagyta – „Engem is meglepett”

A színész-rendező vezetői stílusa nem mindenkinek tetszett.

Amikor egy színház élére új igazgató érkezik, az mindig nehéz szituáció, hiszen ilyenkor dől el, hogy a színészek közül ki marad, és ki megy. Amikor Alföldi Róbert lett a Nemzeti Színház igazgatója, ő is küldött el színészeket. „Amikor az állami vállalatot irányítottam (a Nemzeti Színházat nevezte így – a szerk.), az első évadban elég sok embertől megváltam, aztán lelkileg belefáradtam – idézi a Best magazin a színész-rendezőt, aki könyvbemutatóján beszélt a témáról. – Lett volna még pár ember, akiről úgy gondoltam, nem biztos, hogy tudunk együtt dolgozni, de meghagytam őket. Nem volt jó ötlet, mert azon vettem észre magam, amikor ezek az emberek megjelentek a színház folyosóján, én bemenekültem egy irodába, hogy ne kelljen találkoznunk. Ez borzalmasan hazug helyzet. Az, hogy egy igazgató hogyan választ színészt, az nem a színészről szól, hanem az igazgatóról, az ízléséről. Arról, hogy két ember stimmel-e együtt, fel tudják-e izgatni egymást, egyfelé húznak-e. Nem politikailag, hanem a színház szempontjából. De volt olyan színész is, akit nem én küldtem el, hanem ők nem akartak velem dolgozni. Így ment el, ami engem is meglepett, Rába Roland és Rátóti Zoltán – sorolta Alföldi Róbert, aki egy időben türelmetlensége miatt rengeteget kiabált a keze alatt dolgozó művészekkel. Ma már viszont azt mondja magáról, hogy egy tündérbogár.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!