Bereczki Zoltán fiatalon már a legsikeresebb musical darabokban szerepelhetett, telt házas előadásokat adott, munkahelyi összeférhetetlenség miatt mégis otthagyta a Budapesti Operettszínházat. Egy jól időzített telefonhívásnak köszönheti, hogy a Centrál Színházba viszonylag gyorsan befogadták, de elmondása szerint rettenetesen zavarban volt olyan nagy színészek társaságában, mint Kern András vagy Pokorny Lia. „Mindenkitől be voltam ott tojva. Nagyon érdekes helyzet volt, mert ők meg úgy néztek rám, hogy itt van ez a jelen pillanatban híres, nagyon elismert fiú, de mit keres itt? Én meg ültem a próbákon a takarásban, és bámultam őket. – mesélte a Szavakon túl című műsorban Bereczki Zoltán, aki ekkor már befutott színésznek számított.
Kitartásának és szorgalmának köszönhetően azonban gyorsan befogadták a társulat tagjai, Kern András még egy kis szerepet is adott neki a Gondolj rám című filmjében. Bereczkinek mégsem ez a legmeghatározóbb emléke Kernnel kapcsolatban. – Megvettem az első ilyen kifejezetten munkára szánt autómat, ami az első dízel autóm is volt. A Kern is odavan az autókért, én ezért az autóért voltam oda. Lementünk vidékre játszani az Illatszertárt, amiben mi együtt játszottunk, pontosabban ő játszott, és nekem volt egy picike szerepem benne. Jöttünk hazafelé, és mondtam, hogy itt az új autó, és kérdezte, jöhet-e velem. Kiálltam tankolni, és természetesen a dízel autóba benzint tankoltam a nagy magyarázás közben. Visszaszálltunk, és abban a pillanatban, amikor ráléptem a gázra, már döcögött a gép, nem tettem bele kárt nagyon, de rögtön rájöttem, hogy ezt elszúrtam.” Ezután Bereczki félreállt az autóval, leparkolt mellé a többi színészt szállító kisbusz, és megkérte a színművészt, hogy szálljon át a többiek közé, amíg ő megvárja az trailert. Legnagyobb meglepetésére Kern András nemet mondott. – Azt mondta, olyan nincs, hogy mikor előny származik, akkor azt kihasználjuk, amikor nem származik előny, akkor pedig otthagyjuk. Beült mellém a kocsiba, és a következő negyven perc az egy stand up műsor volt, amivel elszórakoztatott, és én ott sírtam és röhögtem egyszerre.”
Kiemelt kép: Toroczkay Csaba/fotocentral.hu
